Hirdetés
Hirdetés

Áldozatok

Február 25-e a kommunizmus áldozatainak világnapja volt. Nem vagyok híve a leegyszerűsítéseknek, a dolgok nem egyértelműen fehérek vagy feketék. Nem fogom az abszolút gonosszal azonosítani azt a rendszert, amelyben harmincöt évet éltem, és különben is a bolsevista világfelfordulás nem történt volna meg, ha nincs égbekiáltó szakadék gazdagok és szegények között, és ha a cár őfelsége nem kergetett volna ötmillió orosz szerencsétlent, bocskoros muzsikot, csont és bőr kishivatalnokot egy értelmetlen pusztító és önpusztító háborúba, amelyben – ki tudja pontosan – kettő- vagy három- millióan vesztek el. Lenin az embertelen kapitalizmus torz terméke volt, mondjuk ki nyíltan. A szocialistának mondott időben tanulhattam, lakást, munkát kaptam, mint mindenki más, de:
– Hogyan lehetne elfelejteni és megbocsátani, hogy minden nap azzal indítottak szüleim útnak: fiam, amit itt, a házban beszélünk, arról kint egy szót se! Gyerekfejjel nem értettem.
– Hogy nem volt szabad az iskolában elmondani, hogy az aranyszívű Jakab pap bácsival első áldozásra készülök. Miért nem, annyira szép volt!
– Hogy az iskolában azt tanították nekem, Lenin volt a világ legokosabb embere, és nem értettem, miért kap szegény szelíd édesapám majdnem dührohamot, amikor erről beszámoltam.
– Az az édesapám, akit hónapokon át be-beidéztek a szekura, mert könyvelési ellenőrként óriási csalást fedezett fel a vállalatnál, ahol dolgozott. Pechjére az illetők párttagok voltak és románok, ezért apám szenvedett, mert sovinizmusért feljelentették.
– Hogy diákkoromban Franciaországba és Olaszországba is ajánlottak tanáraim vakációs ösztöndíjra (valami diplomáciai nyomás eredményeként történhetett ilyen csoda, mert lassan az NDK-ba is alig lehetett kirándulni), és egy időben megkérdezték, akarok-e párttag lenni. Naivan meg sem fordult a fejemben, hogy a két dolog között kapcsolat lehet, azt válaszoltam, én tanulni jöttem, nincs veszíteni való időm. Egy kedves tanárnő mentett meg a nagyobb bajtól – külföldre meg mentek azok, akik este beadták a kérést, és másnap délelőtt sürgősségi eljárással megkapták a piros könyvet.
Kommunizmus, nácizmus, rasszizmus – egykutya. Főhajtás az áldozatok előtt. És könyörgöm, akik nem éltétek meg azokat az időket, ne panaszkodjatok, ha szívhatjátok a szabadság tiszta levegőjét.

Anton Zubreczky

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük