Felhívás!

A szülők is oltassák be magukat!

Mindig felháborít, ha közügyekben nyilatkozó személyek elfogultak, és szemrebbenés nélkül képesek kettős mércét alkalmazni. A Székely Hírmondó 2021. április 15-i számában olvasom A tanárok oltassák be magukat! címmel megjelent írást és benne a felszólítást: „ne taníthassanak azok a tanárok, akik nem oltatták be magukat!” Természetesen a koronavírus elleni oltásról van szó.

Első hallásra és olvasásra egyet is lehetne érteni a felvetéssel, persze a hangnem akkor is sok kívánni valót hagy maga után. Na de mint általában mindennek, ennek, a tanárok irányában megnyilvánuló, rosszindulatú kirohanásnak is két oldala van.

Ugye, adott egy osztályterem, ahová belép egy oktató, aztán 20–30 tanuló. A „forradalmárokban” fel sem vetődik, hogy a tanulók családokból jönnek, és ők is lehetnek vírushordozók, ők is fertőzhetik az oktatókat és egymást is. A nagy kezdeményezők csak egy irányba látnak, nem képesek átfogóan, elfogultság nélkül kifejezni véleményüket.

Természetesen jó lenne, ha mindenki belátná, hogy a világ rendje csak az oltással áll helyre. Minden tisztességes, hatásos módszert be kell vetni, hogy a kétkedőket meggyőzzük arról, hogy ez a vírus nem játék. Azonban a kezdeményezők módszerét elítélem. Nem lehet egy társadalmi réteget letámadni, aztán a többiek azt csinálnak, amit akarnak.

Mindenki szeretne biztonságban élni, dolgozni, tanulni és tanítani. Ez pedig csakis a lakosság teljes beoltásával valósulhat meg, nem csak a tanárok „leszúrásával”.

Újfalvi István, Sepsiszentgyörgy

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. április 19., 23:17
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Lakosság teljes beoltása, tanár úr? Akár az emberek akarata ellenére is? Ön nagyon meg lehet ijedve. Sétáljon egyet! Túléli, higgye el! És ne tévézzen…

  • User
    Dátum: 2021. április 21., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: -1

    “világ rendje csak az oltással áll helyre” – van aki ebben hisz. Azért én mégis azt gondolom, hogy a világ rendje inkább a józan észtől függ. Mert tudunk már beoltott fertőző és beoltott de megbetegedett emberekről is. Úgyhogy a világrend (nem véletlenül írtam egybe) kicsit egyéb tényezők függvénye is.