Felhívás!

A Rudolf-kórházról

Több mint 30 évig a kézdivásárhelyi kórház munkatársa, közép- és felsővezetője voltam, épp ezért érdeklődve olvastam az írást a volt belgyógyászati osztály, illetve a Vasút utcai régi bejárat és front jövőjével kapcsolatban. Nagyon jó ötletnek tartom az ’50-es években épült és a legutóbb a ’70-es években javított kerítés lebontását, kisebb parkoló kialakítását és főleg a járóbeteg-rész felé a bejárat megnyitását! Ez már az új kórház építésekor is tervben volt, de valahogy elmaradt. Itt arra szeretném a tervezők és kivitelezők figyelmét felhívni, hogy ott, a parkban van lefedve a város egyik legnagyobb hozamú kútja, ami az egykori Rudolf-kórház vízellátását biztosította a városi hálózat kiépítése előtt.

Ugyanakkor nehezményezem, hogy a kórház, de még inkább a tulajdonos önkormányzat nem tett meg mindent, hogy a műemlék épületet megmentse az utókornak. Nem tudom, hivatalosan annak nyilvánították-e, de eredetileg a Mária Terézia által építtetett katonanevelde tisztjeinek épült, lakosztályoknak, de 1884-ben Kézdivásárhelyi és Vidéki Rudolf Kórházzá alakították. Eredetileg 16 ággyal indult közadakozásból – az alapító személyek emléktáblája ott található a volt váróterem falán; ez volt a Háromszék második közkórháza Sepsiszentgyörgy után.

Az épületegyüttessel az új kórház építésekor az volt a terv, hogy ide költöztetik a teljes adminisztrációt, beleértve a karbantartó részleget is. Arra tökéletesen megfelelt (volna). Tervben volt az is, hogy a megye egyetlen hospice intézménye legyen. De az épületnek miért nem kerestek (keresnek) az egészségüggyel, beteggondozással kapcsolatos tevékenységi területet: Vöröskereszt-székház és -raktár (az eredeti Rudolf-kórház alapítói és működtetői között ott volt a Országos Vereskereszt Egyesület), de gondolok a Caritasra vagy akár egyéb hasznos, a város és a köz érdekét szolgáló tevékenységet biztosító ingatlanra.

(Lapunk Véleményfaláról)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.