Újra működik a Voyager–2

Ez év január 25-én a Voyager–2 űrszondának rutinszerű 360 fokos fordulatot kellett volna végrehajtania. A sikertelen manőver következtében a fedélzeti számítógép kikapcsolta a tudományos műszereit.

2018. november 5-én a Voyager–2 belépett a csillagközi térbe – ekkor mintegy 17,7 milliárd kilométerre volt a Naptól. Őt ikertestvére, a Voyager–1 előzte meg, amely 2012. augusztus 25-én lépett át a csillagközi térbe. Mindkét űrszondát 1977-ben indították útjára, missziójukat eredetileg öt évre tervezték. A két űrszonda eredeti küldetése a Naprendszer külső bolygóinak – a Jupiternek, a Szaturnusznak, az Uránusznak és a Neptunusznak – a megfigyelése volt. Ezt a missziójukat már 1989-ben befejezték. Hatalmas teljesítmény, főleg, ha figyelembe vesszük azt az utat, amit ezek a műszerek megtettek a bolygóközi térben, miközben elsőként közelítették meg és küldtek hasznos információkat a naprendszer távolabbi bolygóiról.

Mai szemmel nézve az a technológia, amivel a hetvenes évek végén útra bocsátották őket, elavultnak, túlhaladottnak tűnik. Egy mai, bárki által használt mobiltelefon valószínű jóval többet tud a két, több mint 40 esztendős fedélzeti számítógépnél, amivel a szondákat ellátták. Ennek ellenére ezek a tisztes korú műszerek azóta is folyamatosan – műszaki javítások nélkül – teszik a dolgukat. Pontosan, precízen, ahogy azt tervezőik előírták. Így történt most is.

A Voyager–2-nek előzetes programja szerint egy 360 fokos fordulatot kellett volna végrehajtania, azért, hogy a fedélzetén lévő mágneses mezőt mérő műszerét behangolja. A fedélzeti számítógép ismeretlen okú késedelmet észlelt a beprogramozott folyamat végrehajtásában, és két olyan rendszer is egyidejűleg működött, amelyek sok energiát használtak. A hibavédelmi rendszer ilyen esetekben automatikusan működésbe lépett, és a még aktív tudományos műszereit kapcsolta ki. Tudni kell, hogy az energiát egy radioizotópos termoelektromos generátor biztosítja, ami jelen számítások szerint még legfeljebb öt évig lesz működőképes. A földi irányító csapat január 28-án távirányítással sikeresen kikapcsolta az egyik nagy energiafogyasztó eszközt, s visszakapcsolta a mérőműszereket. Így továbbra is fogadni lehet a távoli csillagközi térből származó mérési adatokat, amelyeket ez a szonda küld a földre.

És hogy milyen távol is van tőlünk ez a készülék? Jelenleg körülbelül 18,2 milliárd km távolságban jár, ahonnan a fény- és a rádiójelek kb. 17 óra alatt érnek a földre. Így a kapcsolattartás egyre nehezebbé válik, figyelembe véve, hogy jelen pillanatban is 55 347 km/h sebességgel távolodik tőlünk.

Fontos leszögezni, hogy bár a Voyager–1 és 2 űrszondák elhagyták a helioszférát, ez nem azt jelenti, hogy elhagyták volna a Naprendszert is. Erre rövid időn belül nem is kerül sor, hiszen a Naprendszer határa a még Nap gravitációjának hatása alatt álló kisebb, jeges objektumokkal teli Oort-felhőn kívül esik, nagyjából 1,5 fényév távolságra a Naptól. Az Oort-felhő belső határát, amely 1000 csillagászati egységre van a Naptól (egy csillagászati egység a Nap és Föld átlagos távolsága) 300 év múlva éri majd el a Voyager–2, a Naprendszer 100 ezer csillagászati egységre lévő határát pedig nagyjából 30 ezer év múlva lépheti át az űrszonda.

Az illusztráción a két „utazó” (Voyager) helyzete 2019 novemberében (JPL-Caltech illusztráció a NASA adatai alapján)

Koszta Zoltán