Felhívás!

Román kutatók: a mostani már nem a vuhani koronavírus, ez sokkal fertőzőbb, viszont szelídebb

Román kutatók: a mostani már nem a vuhani koronavírus, ez sokkal fertőzőbb, viszont szelídebb Tudomány

Több európai országgal és az Egyesült Államokkal együtt Románia is azok közé a régiók közé tartozik, ahol már a koronavírus új változata terjed – áll abban a jelentésben, amelyet a temesvári OncoGen orvosi kutatóközpont készített 112 vírusminta örökítőanyagának vizsgálata nyomán – írja az Adevărul.

Eszerint a kutatóközpont munkatársai a több mint száz minta vizsgálata után azt is megállapították, hogy a mutálódott koronavírus nem annyira veszélyes, ellenben sokkal jobban terjed. Ezt a mutációt felfedezték már az Egyesült Államokban is és több európai országban szintén hasonló eredményre jutottak.

Virgil Păunescu, az OncoGen vezető orvosa azt állítja, hogy a vírusok minden logika nélkül mutálódnak, és az orvostudománynak a feladata, hogy a legveszélyesebbre találja meg az ellenszert. Azok a vírusok, amelyek hamar végeznek a hordozójukkal, viszonylag hamar el is tűnnek, de a mutánsok, főleg urbánus közösségekben, még hosszú időn át velünk lesznek – állítja a főorvos.

(Index)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások