Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

NASA-igazgató: nem hiszem, hogy egyedül vagyunk az univerzumban

NASA-igazgató: nem hiszem, hogy egyedül vagyunk az univerzumban Tech-Tudomány

Interjút adott a CNN-nek Bill Nelson, a NASA nemrég kinevezett igazgatója. Arról kérdezték, ismeri-e a Pentagon ufójelentését, vagyis azt a dokumentumot, amit a védelmi szervek felhívására készítettek, az amerikai haditengerészet által látott objektumok miatt.

Hirdetés
Hirdetés

A jelentéshez Nelson is hozzáfért, sőt, el is olvasta. Ebből pedig szerinte annyit lehet megtudni, hogy a tárgyak eredetét továbbra sem sikerült meghatározni. Ilyen azonosítatlan légi jelenségekből (angol rövidítéssel UAP-kból) egyébként több mint 140-et azonosítottak.

Az ügy miatt a NASA tudósai is vizsgálódnak, elsősorban tudományos szempontból. A cél, hogy kiderítsék: mik lehettek a haditengerészek által látott tárgyak. A szakértők ugyanakkor hangsúlyozták, nem biztos, hogy az objektumok földön kívüli eredetűek. (Az egyik visszatérő magyarázat az, hogy a látott dolgok más országok fejlett kémeszközei.)

A kérdésre, hogy a Nelson hisz-e az ufókban, az igazgató azt válaszolta: nem gondolja, hogy egyedül vagyunk.

(HVG)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük