Meghatározták a modern ember születésének pontos helyszínét

Meghatározták a modern ember születésének pontos helyszínét Tudomány

Először sikerült meghatározni a modern ember születésének pontos helyszínét. A Homo sapiens mintegy 200 ezer éve a mai Botswana területének északi részén élt még az előtt, hogy más térségekbe vándorolt volna – olvasható a Nature című szaklapban hétfőn megjelent tanulmányban.

„Régóta tudjuk, hogy a modern ember mintegy 200 ezer éve Afrikában bukkant fel. De máig nem tudtunk, pontosan hol volt a hazája ekkor” – mondta el a tanulmány vezető szerzője, Vanessa Hayes, a Sydney-i Egyetem munkatársa.

Az általa vezetett nemzetközi kutatócsoportnak sikerült DNS-elemzés, nyelvészeti és földrajzi adatok, valamint klímamodellek segítségével azonosítani az ember születési helyszínét.

A Zambézi folyótól délre lévő, Makgadikgadi-Okavango nevű területen korábban egy nagy kiterjedésű tó volt, amely mintegy kétszer akkora lehetett, mint a mai Viktória-tó. Ma a területen jórészt pusztaság terül el.

A tanulmány szerint elődeink 70 ezer éven át éltek ebben a térségben, és a klíma változása kényszerítette őket arra, hogy új területek felé vándoroljanak.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások