Felhívás!

Meddig védett, aki felgyógyult a koronavírusból?

Meddig védett, aki felgyógyult a koronavírusból? Tudomány

Biztosat nem mondhatunk, egyénenként eltérő, legalább hónapokig tartó immunitásról lehet szó, ami akár 1-2 év is lehet. Nyájimmunitásra várni ezért felesleges, pár héten belüli újrafertőződésre nincs sok esély, a mutációktól pedig nem kell félni.

Ismét sokakat érintő, hasznos tudnivalókkal jelentkeztek kutatók a Virológia Pécs Facebook-oldalon, a téma: immunitás a SARS-CoV-2 vírusra, mutánsok, vakcina. A szakemberek rögtön a poszt elején leszögezik: egy új vírus által okozott világjárvánnyal küzdünk éppen, ezért sok kérdésre kaphatjuk a „még nem tudjuk” választ. Aki bármi biztosat állít jelenleg az immunitásról az nem lehet megalapozott az új koronavírus SARS2 esetében.

Rögtön az első kérdés, meddig és milyen mértékben számít védettnek az, aki már átesett a fertőzésen? A válasz pedig: mivel egy éppen zajló világjárványról beszélünk, még nem tudjuk pontosan. Ehhez sok betegségen átesett egyén lekövetésére van szükség, így pontos választ hónapok múlva várhatunk erre a kérdésre.

Hónapokig, talán 1-2 évig

A koronavírusokkal kapcsolatos vonatkozó tudást leginkább a „nátha” koronavírusok, illetve a két másik komoly fertőzést okozó koronavírus (SARS és MERS) alapján valószínűsíthetjük. Náthavírusok esetében egy éves időtartamnál teljes vagy részleges védettséget is leírtak.

SARS és MERS esetében, a betegségen átesett egyének lekövetése 2-3 éves immunitást mutatott. Ennek hossza a SARS esetében összefüggött a betegség súlyosságával is (súlyosabb megbetegedés hosszabb védelmet adott). A SARS2 esetében tehát jelenleg a legvalószínűbb:

  • egyénenként eltérő mértékű és időtartamú immunitás várható;
  • nem tudjuk, hogy mennyire függ össze a megbetegedés súlyosságával;
  • legalább hónapokig tartó immunitásról lehet szó, ami akár 1-2 év is lehet.

Nyájimmunitás

Ezek alapján pedig néhány tanulság az elmúlt hetekben megjelent hírekre reflektálva, kezdjük a nyájimmunitással. Nyájimmunitásra várni felesleges, ismeretlen időtartamú és mértékű, dinamikájú immunitás esetében erre természetes úton számítani nem lehet. Emiatt erre reális megoldást a vakcina nyújthat. Nem véletlen, hogy a WHO nem javasolta egyetlen országnak sem a köztudatban csak „járvány elengedése” módszert.

Ez nem így működik és nem ilyen egyszerű. Olaszországban jelenleg a legvalószínűbb becslések szerint is maximum néhány százalékos a nyájimmunitási szint.

Újrafertőződés

Ami az újrafertőződést illeti, a szakemberek diagnosztikában jártas virológusként állítják: nem sok esély van a pár héten belül történő újrafertőződésre.

Egyelőre ezek csupán hírként és nem tudományos közleményként jelentek meg, egyelőre maximálisan kizárnák a rövid időtartamon belüli újrafertőződés lehetőségét. Nagyobb az esélye a vírus pár napon történő újra kimutatásának technikai okokból.

Mutáció

A mutációktól ne rettegjen senki, nem az influenzához hasonló változást mutatja a vírus. Így jó eséllyel a vakcina megfelelő időtartamú védelmet nyújt majd.

A napokban megjelent hírekkel és más szakértők felelőtlen kijelentéseivel ellentétben nincsen „többféle” SARS2 vírus Magyarországon. Ez technikai kérdés, ha minden egyes apró genomi változást külön kezelünk akkor hívhatjuk mindet külön vírustörzsnek.

Azonban gyakorlati szempontból jelentős változást a vírus genomjában még senki nem észlelt a világon, olyat pedig amit kísérletesen alá is támasztottak egyáltalán nem. Ennek megvan a maga bizonyítási folyamata, amint ilyen tudományos eredmény születik, arról be fognak számolni.

Gyorstesztek

Az immunválasz (a vírusellenes antitestek megjelenése a vérben) kezdetéről szerencsére jóval többet lehet tudni – ez jelenlegi adatok alapján a tünetek megjelenésétől számított 5-14 napon belül történik. Itt vissza is tértünk az antitestet kimutató gyorstesztek haszontalanságára – a híradásokban is látható „terhességi teszt-szerű” van csík-nincs csík tesztekről van szó. Ezek akut fertőzés kimutatására alkalmatlanok.

Fertőzésen átesett egyének szűrésére pedig korlátozottan, mert érzékenységük igen alacsony (gyártónként eltérő mértékben), a WHO sem ajánlja ezek használatát.

(24.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások