Felhívás!

Kedden jelenik meg a Windows 11

Kedden jelenik meg a Windows 11 Tudomány

Október 5-én érkezik a Windows 11, amely minden Windows 10-zel rendelkező számítógépen ingyenesen frissíthető lesz. A megjelenés kapcsán a Híradó.hu összegyűjtötte a legfontosabb újításokat, amelyeket az új operációs rendszer kínál a felhasználóinak.

A Microsoft Windows 11 névre keresztelt új operációs rendszere igazi modern dizájnt kínál: lekerekített sarkú ablakok, új ikonok, középen megjelenített tálca és kellemes hangjelzés. A redmondi számítástechnikai cég újratervezte a Start menüt, a Gépházat, a Microsoft Store-t, emellett egyszerűbbé tette több ablak egyidejű kezelését.

Az vadonatúj rendszerváltozat máris egy jelentős változással kopogtat a felhasználók ajtaján: 1995 után ugyanis először kerül más helyre a Start menü. A lekerekített sarkokkal kacérkodó panel a tálcától elkülönülve tárul a szemünk elé. Az indítógombja, akárcsak maga a menü is, a képernyő közepére tolódott.

Érdekesség, hogy a menü keresőjével az eszközön található fájlok mellett közvetlenül az interneten is kereshetünk.

Felülete a tálca fölött helyezkedik el, az ikonok pedig a rendezettségnek köszönhetően sokkal jobban szem előtt tarthatók. A felhasználó a legkönnyebb elérés érdekében ki is tűzheti a leggyakrabban használt szoftvereit a menübe. A kínálat egy ajánlórésszel is rendelkezik, amelynek tartalma a Microsoft-fiókban végzett tevékenységektől függően változik. Megszűntek az úgynevezett „csempék” is, így a dokumentumok és az alkalmazások is sokkal több helyet kaptak. Természetesen, akinek a menü új pozíciója nem kézenfekvő, visszarendezheti a már jól megszokott bal oldalra is.

A jövőben egyszerűbb lesz rögzíteni a megújult kezdő kínálatban a Lomtár ikonját is, így a Windows 11-gyel biztosan könnyebbé válik a navigáció, még a Lomtáron keresztül is egyes funkciók és adatok elérése egy szempillantás alatt történik majd.

És ha már a Start menüt elemezzük, nem mehetünk el szó nélkül a szoftveralkalmazások (widgetek) mellett sem, amelyek a Windows 11-ben a képernyő bal oldalára kerültek át. Mesterséges intelligenciára épülnek, tehát kifejezetten a felhasználó szokásainak megfelelően választják ki és jelenítik meg a tartalmakat, immáron teljes képernyős módban is.

Az új operációs rendszer része lesz a megújított Fotók (Photos) alkalmazás is, amely szintén nagy arculatváltáson ment keresztül, hiszen a kinézete szépen illeszkedik a Windows 11 többi területéhez.

A képek megnyitásakor, ha az egérmutatót az alkalmazás alsó része felé mozgatjuk, láthatóvá válik a mappa többi fotójának nézőképe, mind ugyanazon képernyőn. Az alkalmazásvezérlők opciói középre kerültek, amolyan lebegő eszköztár képében.

Áthelyeződik a fájlinformációs panel is, a Windows 11 esetében az alkalmazásablak jobb oldalán található és néhány felületmódosítást is kapott. Például az összes információhoz tartozik egy ikon, így nehezen téveszthető szem elől. Érdekesség, hogy az új verzió esetében leírást is lehet párosítani a képekhez, és amikor egy kép például földrajzi címkét is tartalmaz, egy miniatűr térképen annak helye is megjelenik.

Az új operációs rendszer a ki- és bekapcsoló gombja átköltözik a menü jobb alsó részébe, bal oldalt most a profilbeállítások jelennek meg.

Fontos innováció az is, hogy a Windows 11 képes a tálcára menteni több egyszerre használt alkalmazást és azok elrendezését – mindezt a Snap Group nevű paranccsal –, emellett most már megjegyzi a megnyitott ablakok méretét és pozícióját is a kijelzőn.

Egy másik fontos újítás a Snap Layout névre keresztelt funkció, amelynek segítségével beállítható az általunk éppen használt programok elhelyezkedése a képernyőn. Nagy előnyt jelent ez főként abban az esetben, amikor például egyszerre több programmal dolgozunk, hiszen kedvünkre tologathatjuk őket, átláthatóbbá téve ezzel a napi rutint. Az alkalmazások ablakai pedig sokkal gyorsabban váltogathatók, ami szinten nem éppen hátrány egy elmélyült munkafolyamat közben.

Sokan tartanak igényt a sötét módra is, amely most még kímélőbb tulajdonságokkal felvértezve érkezhet a számítógépünkre. A sötét módot legtöbben éjszaka használják, ezzel is kímélve az éjjeli környezethez szokott szemüket, ilyenkor azonban nemcsak az erős fényekre, hanem az éles hangokra is érzékenyebben reagálunk, ezért a Microsoft a jelzőhangokat lágyabbá, nyugtatóbbá varázsolta a világos módhoz képest.

A Microsoft felújítja a Teams és az Edge felületét is, előbbi pedig a Skype helyét is átveszi a kínálatban. Aki továbbra is használni akarja majd a régebbi hívóprogramot, annak külön le kell majd töltenie az áruházból.

Módosuló hierarchia és áruház, jön az Instagram és a TikTok

A Windows 11 egyik nagy dobása, hogy mindig az éppen előtérben futó folyamatokat tartja kiemeltnek, ennek megfelelően az alkalmazások gyorsabban indulhatnak el és jobban futhatnak, ezáltal például gyorsabban állnak majd a játékok rendelkezésére a CPU erőforrásai.

A frissítések telepítése kapcsán is történt egy kis módosítás: egy rejtett funkció által megtudható, hogy a frissítés telepítése várhatóan mennyi időt vesz igénybe. Ezáltal pedig nőhet a felhasználók bizalma az aktualizációk felé, hiszen tisztában lehetnek vele, hogy mennyi ideig nem tudják majd használni a számítógépet. Jó hír még, hogy a frissítések akár 40 százalékkal is kevesebb helyet foglalhatnak.

Átalakult még a Microsoft Store, az alapkínálatba pedig bekerült az Instagram és a TikTok. Előbbi kapcsán érdekesség, hogy nem lesz képes frissítéseket telepíteni a belőle installált, klasszikus programokhoz. Hamarosan pedig Android alkalmazásokat is telepíthetünk majd Windowsra, amiket az Amazon applikáció áruházából érhetünk majd el.

A Windows 8 bemutatása óta a Microsoft először végzett nagyobb frissítést a támogatott processzoroknál: a 11-nek minimum AMD Ryzen 2000 vagy második generációs EPYC-re van szüksége, inteles vonalon pedig nyolcadik generációs Intel Core-nál vagy Apollo Lake-nél újabb Pentium és Celeron CPU lesz indokolt. A Windows 11 által támogatott processzorok teljes listája a Microsoft oldalán megtekinthető.

Végül, de nem utolsósorban a redmondi cég a játékosoknak is szeretne kedvezni azzal, hogy az új operációs rendszer hozzáférést ad asztali számítógépen is az Xbox játékkonzol alatt megvásárolt játékokhoz, ehhez azonban Xbox Game Pass-előfizetés szükséges. Az élmény öröme azonban függ a számítógép hardverétől, hiszen az Xboxra optimalizált játékok gyengébb hardveren nem minden esetben futnak tökéletesen.

További, a játékokat érintő újítás még a natív HDR-támogatás, valamint a DirectStorage-támogatás megjelenése.

Az október 5-én érkező új generációs Windows 11 operációs rendszerrel kapcsolatban a Microsoft arra hívta fel a figyelmet, hogy a szoftver telepítése hivatalosan nem támogatott számítógépekre hibás működést eredményezhet, ez főként az új kompatibilis eszközvezérlők hiánya miatt következhet be.

Az új verzióval együtt az új Office is érkezik, amellyel kapcsolatosan csupán olyan kisebb kozmetikai változásokra kell számítani, mint például a dokumentumképek esetében is átváltható sötét mód vagy az Excel funkciómódosításai, valamint kikerül a Skype for Business kliens, amelynek helyét a Teams veszi át.

Az új operációs rendszer minimális rendszerkövetelményei szintén megtekinthetők a gyártó oldalán.

(hirado.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.