Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megbukott a Cîţu-kormány

Megbukott a Cîţu-kormány Románia

Megszavazta kedden a parlament a Florin Cîţu vezette kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Hirdetés
Hirdetés

Az Állítsuk meg a szegénységet, a drágulásokat és a büntetőügyeseket. Le a Cîţu-kormánnyal! címet viselő dokumentumot a Szociáldemokrata Párt terjesztette a parlament elé. A keddi ülésen 318 törvényhozó volt jelen és 281-en szavaztak, valamennyien az indítvány elfogadását támogatták. A PNL, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek törvényhozói nem voksoltak.

Az indítvány elfogadásához legalább 234 voksra volt szükség.

A bizalmatlansági indítvány megszavazásával a parlament megvonja a bizalmat a jelenlegi kormánytól – jelentette be Ludovic Orban képviselőházi elnök.

Cîţu nem támogatja sem a szakértői kormány, sem a nemzeti egységkormány alakításának lehetőségét

Sem szakértői kormány, sem nemzeti egységkormány alakításának lehetőségét nem támogatja Florin Cîţu miniszterelnök.

„Láthattuk, milyen volt a technokrata kormány 2016-ban. Nulla. Romániának nincs szüksége még egy ilyen tapasztalatra” – fogalmazott a kormányfő a parlament épületében adott nyilatkozatában.

Megkérdezték tőle az újságírók, lát-e esélyt arra, hogy előre hozott választásokat írjanak ki. „Minden lehetséges forgatókönyv elképzelhető” – válaszolt.

A nemzeti egységkormány alakításának lehetőségét elutasította Cîţu, hangsúlyozva, a PNL nem fog „a szélsőségesekkel” közösen kormányozni.

„A PNL megy tovább és meg fogja találni a legjobb megoldást a románok és Románia számára” – hangsúlyozta, hozzátéve, addig is várják a bizalmatlansági indítványt támogató PSD, USR és AUR következő lépését. „Ma közösen megbuktatták a kormányt, de szeretnénk látni, mik a terveik, mert az ülésteremben csak veszekedtek” – nyomatékosította.

Ciolacu: a PSD továbbra is előre hozott választások kiírását szorgalmazza

A Szociáldemokrata Párt (PSD) továbbra is előre hozott választások kiírását szorgalmazza, addig is „egy politikai többség” által kijelölt szakértői kormánynak kellene irányítania az országot – jelentette ki kedden az alakulat elnöke.

„Most az államfő térfelén pattog a labda. Az alkotmány is így rendelkezik” – fogalmazott Marcel Ciolacu, miután a parlament megszavazta a PSD bizalmatlansági indítványát, megbuktatva ezzel a Florin Cîţu vezette kormányt.

A Klaus Iohannis államfővel esedékes kormányalakítási tárgyalásokról a pártelnök azt mondta, egyelőre várják a meghívást a Cotroceni-palotából, majd eldöntik, hogy elmennek-e a pártvezetőkkel tartott zajló konzultációra, vagy sem.

Ciolacu szerint itt az ideje abbahagyni a „politikai hisztériát” és „a felelős magatartás, az alkotmányosság” mezejére lépni.

Jelen pillanatban a PSD csak az előre hozott választások kiírásának lehetőségét tartja elfogadhatónak, addig is, „ha létrejön egy politikai többség”, szakértői kormányt kell felállítani – tette hozzá.

Cioloș: az USR higgadtságot kér a PNL-től

Önmérsékletre szólította fel egy keddi Facebook-bejegyzésben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke Florin Cîţu ügyvivő kormányfőt.

Dacian Cioloş „higgadtságra” intette a Nemzeti Liberális Pártot is. „Szeretnénk megérteni, hogyan képzelik el a folytatást, és a Cotroceni-palotában tartott tárgyalások függvényében meglátjuk, hogy milyen irányba tartunk majd” – írta a politikus, miután a parlament megszavazta a bizalmatlansági indítványt, és a kormány megbukott.

A politikus hozzátette: pártja ódzkodik bármilyen kommentártól vagy indítvány megtételétől mindaddig, amíg nem kapnak egy „realista” javaslatot a koalíciós kormányzásra. Közölte, hogy az USR kész újra tárgyalóasztalhoz ülni a PNL-vel „civilizált” körülmények között.

Dacian Cioloş ugyanakkor azzal vádolta Florin Cîţut, hogy cinikus hazugságokra ragadtatta el magát az USR-vel kapcsolatban, és a reformok végrehajtása helyett a „politikai háborúskodást” preferálta. Szerinte az ügyvivő miniszterelnök korábban nem tartotta tiszteletben sem a kormányprogramot, sem koalíciós partnereit. Ez vezetett végül az USR elnöke szerint a koalíció felbomlásához.

Az USR elnöke közölte, pártja nem előlegez bizalmat egyetlen kisebbségi kormánynak sem.

Elmondta: pártja csakis egy olyan kormányt támogat, amelyik felvállalja a szükséges reformokat. Az USR jelenléte egy ilyen kormányban szavatolni fogja a reformok végrehajtását – tette hozzá.

Dacian Cioloş ismételten megerősítette, hogy pártja nem támogatja egy technokrata kormány felállítását. Volt miniszterelnöki tapasztalatára hivatkozva azzal érvelt, hogy egy szakértői kormánynak korlátozott a mozgástere. „Ez a megoldás a parlamenti politikusok kudarcát jelentené” – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az USR nem fontolgatja Klaus Iohannis államfő felfüggesztését. Ez a lépés szerinte semmiképpen nem viszi közelebb a pártokat egy parlamenti többség kialakításához.

Dacian Cioloş beszélt arról is, hogy a koalícióba való visszatérése esetén az USR ragaszkodik a korábbi minisztereihez, bármennyit is bírálta ezeket a tárcavezetőket Florin Cîţu jelenlegi ügyvivő kormányfő. Hozzátette ugyanakkor, hogy az esetleges miniszterjelöltekről a párt vezetősége fog dönteni.

Arra a kérdésre, miszerint tárgyalóasztalhoz tudnak-e ülni újra a liberálisokkal a bizalmatlansági indítvány vitájának hevében elhangzott kölcsönös vádaskodások után, Dacian Cioloş úgy reagált: az USR érettebb párttá vált az utóbbi időszakban, különösen az elmúlt egy évben.

„Mi bizonyos célkitűzések teljesítésére kaptunk megbízást a választóinktól. Ha vannak olyan komoly partnereink, akikkel tárgyalni tudunk ezekről a célkitűzésekről, akkor félretesszük az ilyen-olyan nyilatkozatokat. Vagyunk annyira érettek, hogy komoly emberekkel konkrétumokról tárgyaljunk” – jelentette ki.

Barna: készek vagyunk egyezkedni a liberálisokkal a koalíció helyreállításáról

Az USR alelnöke, Dan Barna a bizalmatlansági indítványról tartott szavazás után a parlamentben azt nyilatkozta: pártja részt vesz az elnöki hivatalban tartandó kormányalakítási tárgyalásokon, és kész egyezkedni a liberálisokkal a koalíció helyreállításáról, ha Florin Cîţu helyett egy másik miniszterelnököt javasolnak.

A politikus szerint a PNL több személyisége is alkalmas a kormányfői tisztség betöltésére. Hozzátette, hogy számukra a tét nem csak a miniszterelnök személye. Az USR további tárgyalási feltétele, hogy a koalíció vállaljon kötelezettséget a kormányprogramba foglalt reformok végrehajtására.

Dan Barna hangsúlyozta, hogy az USR semmiképp nem kíván együtt kormányozni a Szociáldemokrata Párttal és az Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR).

Simion: Cîţu már nem miniszterelnök, és azt akarjuk, hogy ügyvivő kormányfő se maradjon

Florin Cîţu már nem miniszterelnök, és ügyvivő kormányfőnek sem kellene maradnia – nyilatkozta a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion, miután a parlament megszavazta a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt.

A képviselő rámutatott, pártja szakértői kormány felállítását támogatja, és van is már egy javaslatuk erről, amelyet a többi parlamenti alakulattal is megvitatnak majd. „Reméljük, hogy Klaus Iohannis nem fog görcsösen ragaszkodni Florin Cîţuhoz. Neki távoznia kell, azt akarjuk, hogy még ügyvivő kormányfő se legyen” – fogalmazott Simion.

Mint mondta, az AUR az összes párttal készen áll tárgyalóasztalhoz ülni, ugyanakkor leszögezte, sem Ludovic Orbanban, sem Alexandru Rafilában „nem bíznak”, így nem támogatnák esetleges jelölésüket a miniszterelnöki tisztségre.

A párt támogatja az előre hozott választások kiírását, és ha Klaus Iohannis államfő „akaratoskodni fog”, számításba veszik a tisztségből való felfüggesztésének lehetőségét is – tette hozzá Simion.

Kelemen Hunor: a kabinetet megbuktató pártok nem kínáltak alternatívát a kormányzásra

Várható volt, hogy a parlament megszavazza a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az RMDSZ elnöke, hozzátéve, a Cîţu-kabinetet megbuktató pártok nem kínáltak alternatívát a kormányzásra, így meg kell vizsgálni, van-e még lehetőség a koalíció helyreállítására.

Kelemen Hunor leszögezte, „a számokkal nem lehet vitatkozni”, a parlament keddi ülését megelőző nyilatkozatokból egyértelműen kiderült, hogy a PSD bizalmatlansági indítványát az USR és az AUR is támogatja, így az eredmény várható volt. A kormányt megbuktató három alakulat azonban nem állt elő semmiféle alternatívával, ahogyan az várható lett volna ilyen arányú többség esetén, és Kelemen szerint vélhetően nem is gondolkodnak koalíció létrehozásán.

„Számukra fontosabb volt megbuktatni a kormányt, mint az, hogy mi történik majd holnap, holnapután. Ilyen körülmények között el kell kezdenünk a tárgyalásokat korábbi partnereinkkel, mindenekelőtt az USR-vel, hogy lássuk, van-e lehetőség a koalíció helyreállítására” – fogalmazott a politikus. Hozzátette azonban, hogy nagyon szkeptikus a koalíció helyreállításával kapcsolatban.

Az RMDSZ elnöke a szkepticizmusát az utóbbi napokban történtekre alapozza. „Leváltható ugyan a kormányfő, aki egyben a PNL elnöke is, csakhogy utána vele kell leülni tárgyalni az új kormány megalakításáról. (…) Itt emberi tényezőket is figyelembe kell venni. Ilyen szempontból fenntartásaink vannak a koalíció helyreállításával kapcsolatban” – magyarázta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök nem zárja ki egy kisebbségi kormány megalakításának lehetőségét. Ehhez azonban egy olyan miniszterelnök-jelöltet kell szerinte kormányalakítással megbízni, aki képes legalább fél évre parlamenti támogatást szerezni. „Ezt a változatot is teljes mértékben megvalósíthatónak látom, a fontos az, hogy mielőbb megoldást találjunk, mert a járvány negyedik hulláma csap át fölöttünk, és vannak más gondjaink is, az infláció, az energiaárak, s minden, ami a kormányzáshoz kapcsolódik. Tehát sietnünk kell” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor azt nyilatkozta, az RMDSZ küldöttsége részt vesz az államelnök által kezdeményezett kormányalakítási tárgyalásokon, és ha a PSD nem tesz javaslatot koalícióra, akkor a PNL-nek van prioritása.

A politikus úgy vélekedett, jelenleg nem lehet előre hozott választásokat tartani, de jövőre vagy 2023-ban már van erre esély, mert három évig nehezen maradhat talpon egy kisebbségi kormány.

„Az a lényeg, hogy találjunk (miniszterelnöknek – szerk. meg.) egy személyiséget, egy személyt, egy politikust a parlamentből, a parlamenti pártok soraiból. Ha a PSD nem áll elő egy koalíciós javaslattal, a PNL a következő a prioritási sorrendben. Ennek a pártnak lenne képessége egy kormánytöbbséget maga mögé állítani, hogy időt nyerjünk, átvészeljük a telet. Természetesen ez azt is jelenti, hogy utána minden alkalommal egyezkednünk kell a kormány támogatásáról” – mondta az RMDSZ vezetője az esetleges kisebbségi kormányról.

Orban: a PNL szolgálatában töltött 30 éves munkám úszott el

A kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány elfogadása után Ludovic Orban képviselőházi elnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) volt elnöke kijelentette, hogy ezzel a párt szolgálatában töltött 30 éves munkája „úszott el”.

„Úgy tűnik önöknek, hogy boldog vagyok, miután 30 éves munkám úszik el olyan kalandorok miatt, akik semmit sem értenek abból, hogy mit jelent a politika és a közérdek?” – válaszolta Orban az újságíróknak arra a kérdésére, örül-e annak, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány célba ért.

A politikus ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, miszerint javasolta, hogy a PNL őt jelölje miniszterelnöknek.

Azt is kifejtette, hogy a PNL Florin Cîţu miniszterelnök felelőtlen döntései miatt vesztette el a kormányzást, és a kormányfő az, aki kedden „megbukott a parlamenti vizsgán”.

Orban szerint most tárgyalásokat kell kezdeményezni a PNL, az USR, az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek alkotta kormánykoalíció helyreállításáról.

A PNL volt elnöke úgy véli, a parlament többé nem szavazhat bizalmat egy Florin Cîţu vezette kormánynak, ez ugyanis ellenkezne az alkotmányos előírásokkal.

„A parlament többé nem szavazhat bizalmat egy Florin Cîţu vezette kormánynak, ez elsősorban az alkotmányos előírásokkal ellenkezne” – mondta a PNL volt elnöke, hozzátéve, ezt jómaga is a saját bőrén tapasztalta. A politikus arra utalt, hogy az első Orban-kormány tavalyi bukása után, egy alkotmánybírósági határozat nyomán a liberálisok nem jelölhették őt újra miniszterelnöknek.

A képviselőházi elnök úgy vélekedett, Florin Cîţu a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitáján úgy viselkedett, mint aki nem is akar a továbbiakban miniszterelnöki tisztséget ellátni, hiszen durván kitámadta az USR-t, a PNL potenciális kormányzati partnerét.

Orbant arról is megkérdezték az újságírók, kilép-e a PNL-ből, ha Florin Cîţu kerül ismét a kormány élére, a PSD segítségével. A PNL volt elnöke azt felelte, nem hiszi, hogy az államfő Cîţut kéri fel kormányalakításra.

„Mindennemű egyezkedés a PSD-vel számomra azzal járna, hogy örökre megválok azoktól, akik a PSD-vel akarnak egyezkedni” – fogalmazott.

Ludovic Orban úgy vélekedett, a PNL törvényhozói nem tehetők felelőssé a politikai válság kirobbanásáért, sem a bizalmatlansági indítványért, amelynek eredménye „drámai kudarcot” jelent a liberálisok új vezetősége számára.

„Minden olyan felelőtlen tett, amely nem egy jobbközép parlamenti többséghez vezet a koalíció helyreállítása révén, szembemegy Románia érdekeivel. Én nem fogom támogatni, hogy a PNL-t újabb politikai kalandba sodorják” – szögezte le Ludovic Orban.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások