A honlap többnyire a Kovászna megyében megjelenő Székely Hírmondó napilap írásait jeleníti meg, de csak részben azonos annak tartalmával.

Idegenek alkotta objektum haladhatott át a Naprendszeren

Idegenek alkotta objektum haladhatott át a Naprendszeren Tudomány

Tavaly nagy szenzációnak számított, amikor egy másik csillagrendszerből származó égitest belépett a Naprendszerbe. Az Oumuamua névre keresztelt objektumról heves viták folytak, nehéz volt eldönteni, hogy aszteroidának vagy inkább üstökösnek számít-e. Volt azonban egy érdekes felvetés, miszerint az objektum egy idegen civilizáció űrhajója, vagy annak roncsa lehet. Bár ezt sokan elvetették, és a vizsgálatok is cáfolták, két kutató továbbra is kitart a sci-fibe illő elmélet mellett.

Hivatalosan üstökösként vették nyilvántartásba az Oumuamua nevű, a Naprendszeren kívülről érkezett égitestet, amelyet tavaly a Nap közelében figyeltek meg.

A nagyon szokatlan alakú, nyolcszáz méter hosszú rakétára hasonlító tárgy viselkedése is eltért a szokásostól, leginkább mert módosította a pályáját. Ez persze rögtön felkeltette az ufóhívők gyanúját, a tudósok pedig különböző elméletekkel próbálták magyarázni az Oumuamua váratlan gyorsulását.

Most a Harvard kutatói álltak elő egy teóriával, amely szerint talán tényleg mesterséges, földönkívüli eredetű tárggyal állunk szemben.

Azt ugyan nem állítják, hogy direkt a mi megfigyelésünkre küldött szonda lenne, de a pályaadatok elemzéséből arra jutottak, hogy az Oumuamua viselkedéséért egy napvitorla lehet felelős. Az ilyen meghajtás ismert a földi űrkutatás számára, noha még gyerekcipőben jár. A technológia lényege, hogy egy nagyon vékony hártya a csillag fényének nyomását felhasználva gyorsítja az űreszközt, épp mint egy sima vitorla.

A röppályán kívül az “üstökös” színképe is erősíti az elméletet a kutatók szerint, mivel az Oumuamua nagyon sok fényt ver vissza, ami fémes anyagra utalhat.

Természetesen a felvetésnek kritikusai is akadnak, akik megjegyzik, hogy a tudós dolga a bizonyítékokra építeni, nem pedig a saját álmaikat betuszkolni a hiányzó tények helyére. Ennél konkrétabb ellenvetés, hogy az Oumuamua szabálytalanul támolyogva, pörögve repül, ami meglehetősen kényelmetlen, ha szenzorokkal kellene megfigyelnie a környezetét. Igaz, azt senki sem állította, hogy az alighanem sok millió éve száguldó űrhajó még üzemképes.

(HVG)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.