Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Viharos választmányi gyűlést tartott az MPP, majdnem az elnököt is leváltották

Viharos választmányi gyűlést tartott az MPP, majdnem az elnököt is leváltották Románia

Az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) országos választmányában azonos számú igen és nem szavazatot kapott a Mezei János pártelnök személyéről tartott bizalmi szavazás.

Hirdetés
Hirdetés

A párt Gyergyószentmiklóson tartott csütörtöki viharos választmányi üléséről a Transindex.ro és a Maszol.ro portál is pénteken számolt be a szembenálló felek közleményei, valamint a közösségi hálón tett állásfoglalásai alapján. A választmányt azért hívták össze, hogy feloldja a pártban az elmúlt hónapokban fellángolt belső feszültségeket.

A választmányi ülésen a pártból múlt héten kizárt Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármester is részt vehetett, mert – amint közleményében fogalmazott – az Országos Etikai Bizottság elnökének véleményezése szerint a pártból való kizárása nem volt szabályszerű.

Az ülésen Mezei János újabb kizárásokra – többek között Biró Zsolt volt elnök, jelenlegi parlamenti képviselő kizárására – tett javaslatot. Gálfi közlése szerint a testület tagjai nem kívántak szavazni a kérdésben, többen távoztak is a teremből így a szükséges létszám hiányában az elnök nem tudta napirendre tűzni a néhány érintett tag pártból való kizárását.

Az országos választmány Gálfi javaslatára bizalmi szavazást tartott pártelnök személyéről, melyen Mezei János is részt vett és szavazott. A 24 jelen lévő választmányi tag közül 12-en megerősítették Mezeit a tisztségében, 12-en pedig megvonták tőle a bizalmat.

Az MPP sajtóiroda által jegyzett pénteki közlemény sikertelen puccskísérletnek nevezte a pénteki választmányi ülésen történteket. A közlemény szerint az alapszabály félreértelmezése következtében vehetett részt a tanácskozáson a pártból múlt héten kizárt Gálfi Árpád és Rákossy Botond József volt Hargita megyei elnök. A közlemény szerint a szavazás eredménye egyes választmányi tagok hiányzása miatt sem tükrözi a választmány egészének az álláspontját. A 34 tagú választmányból 24-en voltak jelen.

A közlemény által idézett Mezei János pártelnök „Biró Zsolt bandája” bomlasztó munkájának tulajdonította a történteket. Mezei úgy vélte: „Biró Zsoltot azért váltotta le a párt tagsága tavaly, mert elegük volt, hogy vazallust csinál az MPP-ből”. A párton belüli csendes többség kitart a párt értékrendje mellett, és „nem akar visszatérni a megalkuvás útjára” – idézte a közlemény Mezei Jánost,  az MPP elnökét.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. szeptember 29., 16:49
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Szomorú, nagyon szomorú ez a kizárósdi! Úgy tűnik, hogy Mezei nem egy integráló személyiség, ami a politikában végzetes bűn. Akárcsak Tőkés, vagy Csapó. Az értékes és tevékeny embereket meg kell tudni nyerni, nem pedig kirúgni! Az RMDSZ 30 év alatt egyszer esett ebbe a hibába, amit aztán három hónap után vissza is vont a kongresszus (NB ügye, 1995). Arra még gondolni sem szabad, hogy ez a Mezei üldöztetése leállításának a „vérdíja” lehetne!.. Hogy tulajdonképpen szétveri az MPP-t!