Felhívás!

Vela: május 15-e után fokozatosan lazítunk a korlátozásokon

Vela: május 15-e után fokozatosan lazítunk a korlátozásokon Románia

Fokozatosan lazítják a korlátozásokat május 15-e után – közölte hétfő este Marcel Vela belügyminiszter.

“Május 15-e után fokozatosan lazítunk a korlátozásokon, e dátum után még felelősebbeknek kell lennünk a szabályok betartása terén” – fogalmazott a tárcavezető, aki a 10-es számú katonai rendelet előírásait ismertette.

Vela rámutatott, közeledik május 1-je, és bár szép időt jósolnak erre a napra, meg kell vizsgálni a prioritásokat, az embereknek tudatosítaniuk kell, hogy az egészség és szeretteink védelme mindennél fontosabb.

“Biztosítom önöket, hogy a belügyminisztérium és partnerstruktúrái nem fognak lazítani ebben az időszakban. Meggyőződésem, hogy önök az elkövetkezőkben is felelősségről, szolidaritásról és hazafiságról tesznek tanúbizonyságot” – fogalmazott.

A miniszter azt mondta, “lassan-lassan visszatérnek a dolgok a normális kerékvágásba”.

“Tudjuk, hogy nehéz önöknek, mindannyiunknak nehéz, de a cél közös: erősíteni a védelmet ezen ellenség előtt, amely óriási kihívás elé állította az egély bolygót” – nyomatékosította Marcel Vela.

A 65 év fölöttiek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 7 és 10 óra között hagyhatják el lakhelyüket

A 65 év fölötti személyek reggel 7 és 11 óra között, illetve este 7 és 10 óra között hagyhatják el lakhelyüket, saját felelősségre kitöltött nyilatkozattal – jelentette be Marcel Vela.

Az idős emberek reggel 7 és 11, illetve este 7 és 10 óra között a következő okokból hagyhatják el otthonukat: bevásárlás, gyerekek elkísérése, más idős emberek, betegek, fogyatékkal élők gondozása, családtagok halálesete, háziállatok szükségletének kielégítése, rövid séta a lakhely körül (továbbra is tilos a csoportos tevékenység) – sorolta a tárcavezető.

Vela emlékeztetett: mindezek esetében érvényesek a hármas számú katonai rendelet vonatkozó előírásai.

A szabályok akkor lépnek érvénybe, amikor a 10-es katonai rendelet megjelenik a Hivatalos Közlönyben.

A kereskedelmi egységeknek úgy kell megszervezniük tevékenységüket, hogy a két említett időintervallumban előnyt biztosítsanak az idősek a kiszolgálásban.

A tárcavezető elmondta: munkavégzés céljából a 65 évnél idősebbek is bármilyen napszakban kijárhatnak.

Emellett az idősek elhagyhatják lakhelyüket akkor is, ha halaszthatatlan orvosi vizsgálatra szorulnak, ha mezőgazdasági tevékenységet kell végezniük vagy a maguk megtermelte élelmiszereket szeretnék értékesíteni – részletezte a belügyminiszter.

Meghosszabbították a Románia és 13 ország közötti repülőjáratok felfüggesztését

Meghosszabbítják a Románia és tizenhárom ország közötti repülőjáratok felfüggesztésére vonatkozó intézkedést – közölte hétfő este Marcel Vela belügyminiszter.

E szerint keddtől kezdődően további 14 napra felfüggesztik a Románia és Spanyolország közötti repülőjáratokat, ugyanakkor május 2-ától kezdődően 14-éig meghosszabbítják a Románia és Ausztria, Belgium, Svájc, az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Észak-Írország, Hollandia, Törökország és Irán közötti járatok felfüggesztésére vonatkozó intézkedést.

Május 3-ától további 12 napra felfüggesztik a Románia és Olaszország közötti járatokat, és ugyanez érvényes május 14-éig a Románia és Franciaország, illetve Németország közötti repülőjáratokra.

A postások a címzett postaládájába helyezik a küldeményeket

A szükségállapot ideje alatt a postások a címzett postaládájába helyezik a küldeményeket – jelentette be Marcel Vela.

A tárcavezető elmondta: ez alól a módszer alól csak a bírósági eljárásokkal kapcsolatos dokumentumok képeznek kivételt.

A procedúra részleteit a Román Postának kell kidolgoznia – tette hozzá a belügyminiszter.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.