Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: Szijjártó Péter telefonon beszélt a román külügyminiszterrel

Úzvölgyi katonatemető: Szijjártó Péter telefonon beszélt a román külügyminiszterrel Románia

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt Teodor Meleșcanu külügyminiszterrel, és nyomatékosan kérte, hogy a csütörtöki úzvölgyi rendezvények kapcsán a román fél ne adjon teret a provokációknak, és tegyen meg mindent a fizikai atrocitások elkerülése érdekében – tájékoztatta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-t.

Közleményében azt írta: a román külügyminiszter minderre ígéretet tett.

„A magyar álláspont változatlan: Románia számunkra az erdélyi magyarság miatt kiemelt jelentőségű ország, ráadásul fontos gazdasági, kereskedelmi partner, a kiegyensúlyozott és fejlődő kétoldalú kapcsolatokban vagyunk érdekeltek” – fogalmazott a közlemény, kiemelve: ugyanakkor ismételten felemelik szavukat az úzvölgyi katonatemetőnek a román szabályokkal is ellentétes átalakítása miatt.

Hirdetés
Hirdetés

Mint írta: természetesen mindenkinek joga van arra, hogy emlékezzen a saját hőseire, halottjaira, de ez nem történhet törvényellenesen és mások kegyeleti jogait sértő módon.

Az elmúlt hónapokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a hivatalból érintett magyar Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság többször is tárgyalást kezdeményezett az úzvölgyi temetőben kialakult a helyzetről, a világháborúkban elesett katonák méltó elhelyezéséről, és a méltó megemlékezés kialakításának feltételeiről – írta Menczer Tamás, hozzátéve: sajnálatos módon ezekre a megkeresésékre a román Hősök Kultuszáért Nemzeti Hivatal érdemben nem reagált.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás