Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: katolikus kápolnát építtetne a sírkertben a magyar szélsőjobb

Úzvölgyi katonatemető: katolikus kápolnát építtetne a sírkertben a magyar szélsőjobb Románia

A Mi Hazánk Mozgalom képviselői költségvetési módosító javaslatot nyújtanak be az Országgyűlésben annak érdekében, hogy katolikus kápolna épülhessen az úzvölgyi katonatemetőben magyar állami támogatással – közölte a párt alelnöke szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hirdetés
Hirdetés

Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese 50 millió forint megszavazását fogja kérni a parlamenttől erre a célra – közölte Novák Előd.

Azt mondta, a magyar államnak a javaslat támogatásával is ki kell nyilvánítania, hogy a „temetőben nincs keresnivalója a románoknak, legalább a halottainkat ne lopják el”. Jelezte, azt követően kezdeményezik a kápolnaépítést, hogy egy román képviselő román kormányzati segítséget kért azért, hogy román ortodox kápolna épüljön az úzvölgyi sírkertben.

Úgy vélekedett, a román térhódítás keretében kétnaponta avatnak fel egy ortodox templomot Romániában. Ehhez a térhódításhoz asszisztál a magyar külügyminiszter is akkor, amikor szó nélkül elfogadta azt, hogy román állami tulajdonba kerüljön a temető, miközben ezt a tervet ellenzi az RMDSZ is – mondta Novák Előd.

Arról is beszámolt: a Mi Hazánk nemzetközi kampányt indított Tégy a magyargyűlölet ellen! elnevezéssel. Első lépésként az úzvölgyi katonatemető meggyalázásával kapcsolatos petíciójukat eljuttatták a budapesti külképviseletek vezetőinek.

A Mi Hazánk továbbra is követeli a román nagykövet kiutasítását Magyarországról, illetve a magyar-román alapszerződés felülvizsgálatát.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások