Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Úzvölgyi katonatemető: a kormányfő közbelépését kérte Kelemen Hunor

Úzvölgyi katonatemető: a kormányfő közbelépését kérte Kelemen Hunor Románia

Az úzvölgyi katonai temetőben illegálisan felállított román betonkeresztek műalkotássá nyilvánítása ellen emelt szót kedden Viorica Dăncilă román miniszterelnöknél a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Kelemen Hunor közösségi oldalán számolt be a keddi találkozóról, amelyen azt kérte a kormányfőtől: vonják vissza a kulturális miniszternek azt a jóváhagyását, amellyel gyakorlatilag műalkotásnak nyilvánította a moldvai Dărmănești (Dormánfalva) önkormányzata által a sírkertben magyar katonák maradványai fölé önkényesen elhelyezett ortodox emlékművet és a román katonáknak emléket állító ötven betonkeresztet.

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy egy legionárius szimbólum művészeti koncepcióját kedvezően véleményezzék” – szögezte le az RMDSZ elnöke, arra utalva, hogy a dărmănești-i román hősi emlékmű valójában egy nagyméretű kelta betonkereszt, vagyis az 1927-ben Mihály Arkangyal Légiója néven alakult, majd Légionárius Mozgalom néven ismertté vált félkatonai szervezet örökségét nyíltan valló újfasiszta mozgalmak által rendszeresen használt szimbólum.

A törvénytelen temetőfoglalás utólagos legalizálásáról a Maszol.ro hírportál korábban azt írta: a dărmănești-i polgármesteri hivatal idén május 27-én kérvényezte a Bákó Megyei Művelődési Igazgatóságnál a betonkeresztek és az emlékmű felállításának engedélyezését. Ennek szükségességére maga Valer Daniel-Breaz kulturális miniszter figyelmeztette május 7-i átiratában a polgármestert.

Az engedélyeztetési eljárás részeként a művelődési minisztérium június 24-én kedvezően véleményezte az úzvölgyi sírkertben felállított román emlékmű és a román katonáknak emléket állító ötven betonkereszt – Andrei Dumitroaia képzőművész által kidolgozott – művészeti koncepcióját. A Maszol.ro szerint a szaktárca ezzel műalkotásnak nyilvánította az úzvölgyi temetőben illegálisan felállított betonkereszteket.

A keddi találkozón Kelemen Hunor a közigazgatási törvénykönyv múlt héten sürgősségi kormányrendelettel hatályba léptetett új változatáról is tárgyalt a kormányfővel. Az RMDSZ elnöke a találkozón leszögezte, hogy a kisebbségi nyelvhasználat tekintetében a parlament által megszavazott változatot tartják elfogadhatónak. Ezért arra kérte a miniszterelnököt, hogy a héten a kormány térjen vissza erre a kérdésre.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások