Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb uszítás Úzvölgyében

Újabb uszítás Úzvölgyében Románia

A karhatalom erőteljes jelenléte ellenére, a járványügyi szabályokat semmibe véve ünnepelték meg a román hadsereg napját az úzvölgyi magyar haditemetőben. Ez a résztvevők több százra tehető létszámában, az egymás közötti 1,5 méteres távolság be nem tartásában és a védőálarc mellőzésében vagy nem megfelelő viselésében egyaránt megmutatkozott. A rendezvényre Mihai Sorin Tîrnoveanu, a Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű szervezet elnöke felhívására és szervezésében került sor vasárnap délután.

Az Erdély felől érkezők útját négy rendőr és egy csendőrautó személyzetének árgus tekintete kísérte Csíkszentmárton és Úzvölgye között. A sírkert előtt, valamint két oldalán pedig szintén a két fegyveres testület állományának tagjai sorakoztak fel nagy létszámban.

Hirdetés
Hirdetés

Odaérkezésünk pillanatában még csend honolt a hősök nyughelye fölött, azonban néhány perc múlva kocsik tülkölése, majd a kelleténél hangosabb beszéd zavarta meg a holtak nyugalmát. Az ország különböző sarkaiból érkezők a haditemető előtt gyülekeztek, majd nemzetiszínű zászlókat lengetve vonultak be a 2019-ben alaptalanul és törvénytelenül létrehozott román parcellára, és foglalták el helyüket az akkor sebtében felállított emlékmű körül. A hangsúlyozottan csak román hősök lelki üdvéért tartott ortodox szertartás után a papok egyenként felolvasták a szerintük ott nyugvó, mintegy 147 román katona nevét.

A rendezvényt levezénylő és azon elsőként felszólaló Mihai Sorin Tîrnoveanu ezúttal sem tagadta meg önmagát. Hiszen az általa senki ellen nem irányuló, csupán a hősök emléke előtt tisztelgőnek nevezett beszéde telítve volt indulatokat felkorbácsoló valótlanságokkal. Többek között azt állította, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tisztségviselői el akarják távolítani a román betonkereszteket és le akarják rombolni az emlékművet. Ugyanakkor felhívást intézett a környező moldvai települések lakóihoz, hogy álljanak őrséget ezeknél a kereszteknél, és azonnal értesítsék őket, ha ne adj Isten, valaki le akarná dönteni azokat. Ebben az esetben ugyanis néhány óra alatt több száz és 24 órán belül több mint tízezer román fog ide érkezni, hogy ezt megakadályozza. Ilyent sohasem fognak megengedni, mert ezt itt román föld, attól függetlenül, hogy Hargitához, Dormánfalvához vagy Bakóhoz tartozik. A kijelentései érthető módon felháborodást váltottak ki a jelenlévőkből, és magyarellenes jelszavak skandálására késztették őket.

Dormánfalva polgármestere, Constantin Toma beszédében még ennél is messzebbre merészkedett az uszítás csapdákkal tűzdelt, veszélyes útján, amikor a román hazafiság fáklyája újragyújtásának nevezte az itt soha el nem hantolt román katonák emlékhelyének az engedély nélküli létrehozását. Amikor megkérdőjelezte a Marosvásárhelyi Táblabíróságnak a temetőt és egykori laktanyákat Csíkszentmárton közvagyona részeként elismerő határozatát. Amikor azt állította, hogy az úzvölgyi haditemetőnek a kezdetektől nemzetközi jellege volt.
A vallásosnak álcázott, illetlenül harsány és méltánytalan hangnemben zajló megnyilvánulás koszorúzással és fáklyás felvonulással ért véget. És a „Hargita, Kovászna román föld” jelmondat ritmikus üvöltésével, amely messze visszhangzott a völgyre időközben rátelepült sötétségben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. október 27., 8:47
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Koszonjuk de ilyen „hirekre” semmi szukseg.Miert kell elegtetelt adni az ilyen „hazafiknak” azzal , hogy egyaltalan pazaroljak a nyomdafesteket rajuk. Igy celjukat erik el , pedig bolondokkal nem erdemes vitatkozni!!!

  • User
    Dátum: 2020. október 27., 8:40
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Ennyi a román kultúra! Az ortodox papok műveletlenek, primitiv a gondolkodásuk,m ég olvasni sem tudnak rendesen, ez érvényes a magas BOR vezetőkre is. A prédikációjuk uszító beszéd, függetlenül, hogy hol milyen tájon szolgálnak. Itt az uszítás témája a magyarság, máshol éppen egy intelligensebb személy ellen hergelnek. . Buta csürhe. Sajnos kivétel alig van Az Ortodox Egyház a szekuritáté káderosztálya, a régi rendszerben is és most is! A BAKSZÁSZ ( ez egykori katona kollégái elöl fürdéskor a férfiasságát dugdosta) bátorítja őket, sőt ezt teszi Ö is. Semmi haszon nincs volt uralkodásában, ,,TOVARASUL GARGARA”

  • User
    Dátum: 2020. október 27., 9:52
    ÉRTÉKELÉS: 9

    A sok mas roman telepuleseknel letezo haditemetok gyomosak,elhanyagoltak stb csak ez az Uzvolgyi fontos ezeknek az uszito farkas bandanak.
    A roman jogallam megenged ilyen kirucanasokat karanten idelyen ez is megkerdojelezheto.
    Kivancsi vagyok hogy a fotok alapjan hany ember lesz majd megbuntetve a rendorseg ugymond „autosezizare” alapjan.

  • User
    Dátum: 2020. október 27., 13:50
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Jo kartya igy VALASZTAS elott az Uzvolgyi temeto no meg az Ortuzek, csak az a kerdesem hogy az Erdelyi nepet meg meddig lehet vezetni az oranal fogva az rmdsz altal ???

  • User
    Dátum: 2020. október 27., 19:38
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Tojni kéne a provokációra, figyelembe sem venni, és egy idő után értelmetlenné válna .
    Nem azt akarom mondani hogy a megemlékezést elhanyagolni magyar részről de íme az én eszmefuttatásom.
    Bárki bármilyen vallású abban egyetért hogy az Isten az univerzum, és beleértve a föld (Székelyföld is) minden pontján minden időben egyszerre jelen van.
    A földi fizikai létből eltávozott lelkeknek is az általunk ismert korlátok megszűnnek. Vagyis biztos nemcsak azon az egy helyszínen tartózkodnak ahol fizikailag anyagi testüket végtisztességgel eltemették.
    Ha ezt így eddig elfogadjuk, a kérdés az, hogy miért nem lehet az évenkénti megemlékezés spontán a föld bármely pontján sosem azonos helyszínen, ha az Isten és az eltávozottak is látják lelkünket. Szertartást miért nem lehet végezni a bolygó bármely pontján ha mindent tudnak , látnak, és a lelkiség meg a szándék ami számít?
    Vagy a feszültség fent tartása lenne a cél Isten teremtményei közt a vezetők által?
    Lehet bosszankodni,befeszülni, jogokat formálni, keresni a retorzió lehetőségét, de hová is vezet?
    Másik lehetőség elengedni, laza lenni .
    Egy tanító ekképp szemléltette a lazaságot.
    Azt mondta adok neked valamit, de ha megmarkolni akarod elveszíted, nem tarthatod meg.
    A tanítvány ívreformált tenyerébe vizet töltött.
    Ha összeszorítja a markát és zsebre vágja, tudhatjuk mi történik.
    Ha laza marad fantázia kérdése hogyan tovább.

  • User
    Dátum: 2020. október 30., 8:35
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Hol van ilyenkor a román törvény mindezeket a magyar nemzetiségüek csinálták volna minden eggyes rétvevöt megbirságolták volna minek van a csendörség ??? A románokat védje vagy a román állampolgárokat ??????? Hol van a koronavirus lehet ,hogy arra az időre még az is lefagyott hogy nehogy valahányat elvigyen .Van akinek szabad van akinek nem ez az UNIÓÓÓ