Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb szigorításokat rendeltek el a koronavírus visszaszorítása érdekében

Újabb szigorításokat rendeltek el a koronavírus visszaszorítása érdekében Románia

A koronavírus terjedésének fékezését célzó újabb szigorító intézkedéseket jelentett be szerdán Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár, az országos vészhelyzeti főigazgatóság vezetője.

Hirdetés
Hirdetés

A közintézményeknek több időpontot kell megszabniuk a munkaidő elkezdésére és befejezésére

Arafat rámutatott, az állami intézményeket arra kötelezik, hogy a tömegközlekedési eszközök túlzsúfolódásának elkerülése érdekében szabjanak meg három időpontot alkalmazottaik számára a munka elkezdésére, illetve befejezésére.

Ugyanezt javasolják a hatóságok a 99-nél több személyt foglalkoztató magáncégeknek is. „Az ajánlás Bukarestre és a megyei jogú városokra érvényes március 12-étől március 31-éig, és szükség esetén meghosszabbítható” – fogalmazott Arafat a belügyminisztérium székhelyén tartott sajtótájékoztatón.

Tilos százfősnél nagyobb beltéri rendezvényeket tartani

Március 31-éig betiltják a zárt térben zajló, százfősnél nagyobb kulturális, tudományos, művészeti, vallási és sportrendezvényeket.

„Ez azt jelenti, hogy a színházakban, mozitermekben vagy más, szintén zárt térben zajló események 100 fő alatti részvétellel rendben vannak, 100 személy fölött azonban nem. Azok a tevékenységek, amelyek megtarthatók a szabadban is – mint például bizonyos vallási tevékenységek, amelyek során nem kell mindenkinek bemennie a templomba – szintén kivitelezhetők” – fogalmazott Arafat.

Március 31-ig a múzeumok is zárva tartanak a közönség számára.

Az egyetemek függesszék fel a hagyományos kurzusokat

Az egyetemek függesszék fel a hagyományos kurzusokat március 31-éig, szólított fel szerdán Read Arafat.

„A bentlakások ügye is felvetődött, de ebben az esetben az egyetemekre bízzuk, hogy megoldásokat találjanak. Esetleg csökkentsék az ott levő diákok számát: aki dolgozik, maradjon, aki nem, az menjen haza” – szögezte le.

A belügyi államtitkár azonban rámutatott, mindenképpen javasolt a távoktatási módszerek, például online kurzusok használata ebben az időszakban.

Felfüggesztik a koronavírusos megbetegedések kezeléséhez szükséges gyógyszerek exportját

Hat hónapra felfüggesztik a koronavírusos megbetegedések kezeléséhez szükséges gyógyszerek és egészségügyi eszközök exportját.

Az országos vészhelyzeti főigazgatóság vezetője szerint a rendelet hatálya alá eső készítmények és segédeszközök jegyzékét az egészségügyi minisztérium állítja majd össze.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük