Felhívás!

Újabb határozatot fogadott el a CNSU, a bevásárlóközpontba való belépéshez is kell zöldigazolvány

Újabb határozatot fogadott el a CNSU, a bevásárlóközpontba való belépéshez is kell zöldigazolvány Románia

Újabb határozatot fogadott el hétfői ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU), amelyben – többek között – megszabják azokat a kivételes eseteket, amikor oltatlanok számára is engedélyezett a belépés a bevásárlóközpontokba, közintézményekbe.

A 2021/94-es határozat leszögezi, hogy minden olyan gazdasági egységbe, amely nem élelmiszereket forgalmaz, csak oltási vagy a COVID-19-ből való felgyógyulást bizonyító igazolvánnyal engedélyezett a belépés. Ez alól csak azok a gyógyszertárak képeznek kivételt, amelyek nem bevásárlóközpontokban vagy benzinkutaknál működnek.

Ugyanezen határozat szerint zöldigazolvány és negatív teszteredmény nélkül is engedélyezett a közintézményekbe, illetve az állami tőkéjű önálló ügyvitelű vállalatok székhelyére való belépés a következő esetekben:

– a közrend és közbiztonság érdekében lefolytatott közigazgatási eljárás résztvevői számára;

– bírósági, fegyelmi, szabálysértési eljárás résztvevői számára;

– egészségügyi vagy szociális ellátásra szoruló személyek számára;

– az oltóközpontoknál oltásra jelentkezők számára.

Egy másik cikkely szerint oltási vagy a COVID-19-ből való felgyógyulást bizonyító igazolvány hiányában is engedélyezett a belépés a bevásárlóközpontokba a következő esetekben:

– negatív teszt felmutatásával engedélyezik a hozzáférést a bevásárlóközpontokban működő közszolgáltatási egységekhez, ha az illető igazolni tudja látogatásának okát;

– az oltóközpontoknál oltásra jelentkezők számára.

A bevásárlóközpontokban működő oltópontokra tartó személyek zöldigazolvány nélkül, de külön közlekedési sávon mehetnek be

A kormány döntése értelmében azok az oltatlan személyek, akik egy bevásárlóközpontban működő oltóközpontba tartanak, hogy felvegyék az oltást, beléphetnek az épületbe a zöldigazolvány felmutatása nélkül, de csak a számukra külön kijelölt és ellenőrzött sávon közlekedhetnek.

Az erre vonatkozó határozatot hétfőn ismertette Raed Arafat belügyi államtitkár, az országos katasztrófavédelem vezetője a kormánypalotában.

Arafat emlékeztetett, hogy a bevásárlóközpontokba, mallokba csak olyan személyek léphetnek be, akik igazolni tudják, hogy be vannak oltva vagy átestek a Covid-19-en. Kivételt képeznek azok a személyek, akik az épületben működő oltóközpontba igyekeznek oltásra, őket azonban be- és kilépéskor és ellenőrizni fogják, és csak a számukra kijelölt útvonalon közlekedhetnek.

Ugyanez érvényes abban az esetben is, ha a bevásárlóközpont épületében közintézmények fiókjai működnek. Az ilyen irodákba (például útlevélosztályra) tartó oltatlan személyek negatív teszttel is beléphetnek, ha igazolni tudják az irodai előjegyzést – magyarázta az államtitkár.

Az oltatlan nyugdíjasok is beléphetnek a közhivatalokba, ha a nyugdíjuk kézhez vétele a cél

Nem korlátozzák a közintézményekbe való belépést a nyugdíjat, gyerekpénzt vagy más szociális támogatást személyesen felvevő oltatlan emberek számára – mondta Raed Arafat.

Az erre vonatkozó határozatot hétfőn fogadta el a kabinet.

“A köz- és magánintézményekbe való belépési jogot illetően, többektől kapott jelzések alapján van néhány kivétel: például azokkal a nyugdíjasokkal szemben, akik nyugdíjuk felvétele céljából jönnek, nem lesz korlátozás, mint ahogy azok is, akik szociális segélyért, gyerekpénzért stb. érkeznek, beléphetnek felvenni ezeket az összegeket” – magyarázta Arafat.

Ugyanilyen kivételek érvényesek az igazságszolgáltatás intézményeiben is, hogy az igazságszolgáltatás és közrendfenntartás zavartalanul működjön.

A közintézmények alkalmazottai mindaddig zöldigazolvány nélkül is beléphetnek az intézmény épületébe, amíg a parlament nem hoz olyan törvényt, amely ezt a helyzetet módosítaná. Aki azonban nem alkalmazottként dolgozik az illető épületben, az csak a beoltottságot, negatív tesztet vagy betegségből való kigyógyultságot bizonyító zöldigazolvánnyal léphet be, és ugyanez érvényes az olyan magánépületekre is, ahol több mint ötvenek dolgoznak egyszerre.

Arafat megerősítette, hogy a nyugdíj, gyerekpénz vagy szociális támogatás személyes felvétele céljából közhivatalba érkező személyektől nem kérik a zöldigazolványt, aki azonban fizetni megy (például adót), annak fel kell mutatnia ezt a bizonylatot. Az adófizetés egyébként online is lebonyolítható – emlékeztetett a katasztrófavédelem vezetője.

Nincs szükség zöldigazolványra a piacokon sem, ezeken a közterületeken elég a maszkviselés.

A külföldre utazók számára a repülőtereken kötelező a zöldigazolvány, hiszen már minden ország csak ilyen dokumentummal rendelkező utasokat enged területére lépni. Belföldi légi közlekedéshez azonban ugyanazt a szabályt alkalmazzák, mint más belföldi tömegközlekedési eszközökön, vagyis zöldigazolvány nélkül is lehet utazni, természetesen csak maszkban.

Csak beoltott vagy Covid-19-ből kigyógyult személyeket szállásolhatnak el a hotelek, panziók

A kormány hétfői határozata értelmében a szállodák, panziók és más szállásadó vállalkozások kizárólag beoltott vagy a Covid-19-ből kigyógyult személyeket fogadhatnak – mondta hétfőn Raed Arafat.

A szállásadók vendégei a zöldigazolványnak is nevezett uniós digitiális Covid-gazolvánnyal bizonyíthatják, hogy be vannak oltva koronavírus ellen vagy átestek a betegségen.

A magán oktatási intézményekben is szünetel a jelenléti oktatás

Október 25-e és november 5-e között a magánóvodákban és -iskolákban is szünetel a jelenléti oktatás, de az online tanítást nem tiltják meg számukra – közölte hétfőn Raed Arafat.

A kormány hétfőn hozta meg erre vonatkozó határozatát.

A rendelkezés értelmében a magánóvodákban és -iskolákban is szünetel a fizikai jelenléttel zajló oktatás a következő két hétben, beleértve a nemzetközi iskolahálózatokhoz tartozó, Romániában működő tanintézményeket is.

“Tilos a fizikai jelenlét, a magániskoláknak senki nem tiltja meg az online oktatást, de a szóban forgó időszakban nem lehet fizikai jelenléttel tanítani” – szögezte le Arafat.

Az intézkedés azonnal hatályba lép, amint megjelent a Hivatalos Közlönyben.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások