Toader: bizonyos szempontból módosítani kellene az alkotmányt

Toader: bizonyos szempontból módosítani kellene az alkotmányt Románia

Bizonyos szempontból módosítani kellene az alkotmányt – mondta Tudorel Toader igazságügyi miniszter az ellene benyújtott egyszerű indítvány képviselőházi vitáján, és hozzátette: erre egyelőre nincs lehetőség, mert a kormánykoalíció nem rendelkezik a szükséges háromnegyedes többséggel a parlamentben.

A tárcavezető szerint a Velencei Bizottság véleménye szintén az, hogy az alaptörvény megérett a módosításra.

Toader elhárította a felelősséget, ami a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályt illeti, mert azt az igazságügyi törvények parlamenti módosításával hozták létre, az erre vonatkozó kormányrendelet csak lehetővé tette az ügyészség működését. “Ne kérjék tőlem, hogy mások tetteit felvállaljam’ – mondta Toader.

Csökkent a visszaesők aránya

“Önök azt állították, hogy a visszaesők aránya látványosan, mit tudom én, exponenciálisan megnőtt. Ma bekértem az erre vonatkozó adatokat az Országos Börtönigazgatóságtól. 2008-ban a visszaesők aránya 46,3% volt, 2014-ben 43%, 2016-ban 38,2%, 2017 -ben 38,3%, 2018-ban pedig 38,4%. Nem én találtam ki ezeket az adatokat, az Országos Börtönigazgatóságtól kaptam. Holnap elküldöm önöknek hivatalosan, aláírva és bélyegzővel ellátva, hogy meggyőződjenek róla, ha akarnak” – mondta Toader.

A tárcavezető hozzátette: jelenleg 20.000 fogvatatottra 13.400 közalkalmazott jut, és a kárpótló fellebbezésre vonatkozó törvény alkalmazásával ez az arány egyre jobb lesz, és akár megoldhatja a személyzethiányt.

A Tudorel Toader és PSD-ALDE, el a piszkos kezekkel az igazságszolgáltatástól címet viselő egyszerű indítványt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) 91 képviselője nyújtotta be az alsóházba, az igazságügyi miniszter lemondását követelve.

“Az egyszerű indítvány tartalma politikai nyilatkozatra emlékeztet”

Az indítvány keddi vitáján Toader azt mondta, nem kívánja minősíteni a dokumentumba foglalt állításokat, de megjegyezte, hogy annak szövege inkább politikai nyilatkozatra emlékeztet, ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy mind a jobb-, mind a baloldali törvényhozók és a “tisztességes állampolgárok” is ismerik “a valós helyzetet”.

Az igazságügyi miniszter felhívást intézett az indítvány aláíróihoz, hogy olvassák át hétfőn közzétett tevékenységi beszámolóját, amelyben – állítja – választ találnak a dokumentumban felvetett problémák nagy részére.

“Igen, az igazságszolgáltatásnak az állampolgárok szolgálatában kell állnia. (…) Nem szabad abba a helyzetbe jutnunk, hogy meg kelljen védeni az állampolgárokat az igazságszolgáltatástól, amelynek tevékenysége nagyrészt pozitív, de önök is láthatták a számos negatív tényezőt. Nem kívánom önöknek, hogy ilyen visszaélések áldozatai legyenek” – fogalmazott Toader.

Az ellenzék bírálta Toadert

Gabriel Andronache liberális képviselő úgy fogalmazott, hogy Tudorel Toader a “kormánycirkusz egy artistája”, és egyetlen pozitív dolog, amit tehetne, az az lenne, hogy benyújtja lemondását, mert a 2019/7-es kormányrendelet módosítása nem elégséges. Andronache azzal vádolta Toadert, hogy maga alá akarja gyűrni az igazságszolgáltatást, hogy maga dönthessen arról, hogy ‘ki megy börtönbe, és ki nem’.

Stelian Ion USR képviselő szerint is, Tudorel Toader, “ha van még csöppnyi tisztesség benne”, akkor lemond. Meglátása szerint “a miniszter elvtárs” jobban tenné, ha elmenne lefeküdni, mert “amikor mindenki mondja, hogy részeg vagy, akkor haza mégy és lefekszel”.

Marius Paşcan, a Népi Mozgalom Pártja (PMP) nevében azt mondta: a PMP megszavazza a Toader elleni indítványt, mert az igazságügyi miniszter „a bűnözők érdekének rendelte alá az igazságszolgáltatást”.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.