Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tervekben nincs hiány

Tervekben nincs hiány Románia

A Csomád–Bálványos térsége területrendezési tervének második szakaszáról, a régió fejlesztési elképzeléseiről, turisztikai kihasználásáról tartott megbeszélést a Csomád–Bálványos Önkormányzati Turizmusfejlesztési Társulás április 28-án a Szent Anna-tónál.

A megbeszélésen részt vett Albert Tibor tusnádfürdői polgármester, Melles Mária alpolgármester, Böjte Csaba Ernő, a Csomád–Bálványos társulás vezetője, Szakács Márton, a lázárfalvi közbirtokosság vezetője, Molnár Ákos, a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület elnöke, Kolozsvári Tibor megyei tanácsos, valamint Kerezsi László, az Ecos Club vezetője.

– A térség szinte egyedüli attrakciójának a Szent Anna-tavat és a Mohos-tőzeglápot tekintik, úgy vélem, meg kellene ismerni a környékben rejlő többi lehetőséget, értéket is, mert a fürdőknek, mofettáknak, természeti szépségeknek köszönhetően akár több napot is el lehet tölteni a környéken – nyilatkozta a megbeszélés után Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki szerint azonban összehangolt fejlesztés nélkül nehéz a vállalkozóknak, beruházóknak tervezni, ezért van szükség övezeti rendezési tervre (PUZ), amely alapján lehet majd fejleszteni, építeni az említett térségben.

A terv elsősorban a turisztikai fejlesztésekre összpontosít, ezen belül az aktív és gyógyturizmusra, valamint a Csíkkozmást, Lázárfalvát és Tusnádot érintő agroturizmusra, mondta el a megyei tanács elnöke. Továbbá vonatkozik a Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp környékén a látogatási övezetek újratervezésére, turistaútvonalak kialakítására, szállodák építésére, sípályarendszer kialakítására, illetve felvonó megépítésére, amely lehetővé tenné a turisták felvitelét és visszaszállítását a Szent Anna-bércről minden évszakban. Mindehhez erős területrendezési urbanisztikai fegyelem szükséges, és az élővilág védelmi szabályainak betartása, fejtette ki Borboly Csaba hozzátéve, a fejlesztési terv kitér a gasztroturizmusra is, amely színvonalának a fejlesztése érdekében szakács- és pincérképzést indítanának kialakítva ezzel egy olyan réteget, akik jobban odafigyelnek a vendégek gasztronómiai igényeire azáltal is, hogy képzett, profi pincéreket és szakácsokat alkalmaznak.

Elhangzott, azért van szükség ezekre a fejlesztésekre, hogy többen megismerjék a Szent Anna-tavat, és hogy az odalátogató turistáknak, akár fiatalok, akár idősebbek, legyen elfoglaltságuk, választási lehetőségük, el tudjanak tölteni akár több napot is a környéken. A fejlesztések turisztikai, gazdasági szempontból előrelépést jelentenének, hiszen megsokszorozódna a turisták száma a környéken, és új munkahelyek jönnének létre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük