Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: se el nem maradnak, se el nem halasztják az országos vizsgákat

Tanügyminiszter: se el nem maradnak, se el nem halasztják az országos vizsgákat Románia

Az országos vizsgákat az előre meghatározott kalendárium szerint megtartják – jelentette ki csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter, miután tárgyalt a tanügyi szakszervezetek, a szülők, valamint a tanulók és egyetemi hallgatók érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető rámutatott: az országos vizsgákra a tervezett időpontokban, fizikai jelenléttel kerül sor, a tételeket pedig ahhoz kell igazítani, amit a tanárok leadtak, és amit a tanulók elsajátítottak.

Sorin Cîmpeanu szerint senki sem számít arra, hogy „mindent be lehet pótolni”, de törekedni kell arra, hogy minél kisebb anyagmennyiség maradjon ki a vizsgaanyagból.

Kérdésre válaszolva a miniszter azt mondta, hogy „abszolút értékben nagyobb költségvetésre számít idén, mint 2020-ban volt”.

A szakszervezetek, a szülők és a gyerekek azt szeretnék, hogy a második félévtől kinyissanak az iskolák

A szakszervezetek, a szülők és a gyerekek azt szeretnék, hogy – amennyiben ezt a járványhelyzet megengedi – a második félévtől kinyissanak az iskolák – jelentette ki Sorin Cîmpeanu.

A tárcavezető szerint minden fél megértette a tanulók és a tanárok egészsége megvédésének fontosságát.

Sorin Cîmpeanu szerint a tanulók azt a megoldást támogatják, hogy a vizsgákra az osztályban, fizikai jelenléttel kerüljön sor.

Kifejtette: a szülők képviselői az oktatásra fordított költségvetés növelését szorgalmazzák.

A miniszter szerint az online tanítás problémái ‘strukturálisak, és nem konjunkturálisak’, és minden országban jelen vannak.

„Mély meggyőződésem, hogy február 8-án sikerülni fog megnyitni az iskolákat, vagy minden iskolát, vagy azokon a településeken levőket, ahol a fertőzöttségi arány alacsony. Az elemi osztályok és az óvodák prioritást fognak élvezni, mivel ezekben a legnehezebb az online tanítás, de a 8. és 12. osztályosok esetében is fontos ez, mivel ők vizsgák előtt állnak. Meggyőződésem, hogy valamilyen formában sikerülni fog újranyitni az iskolákat” – fejtette ki Cîmpeanu.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük