Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: öt oktatási modulból és öt vakációból fog állni a következő tanév

Tanügyminiszter: öt oktatási modulból és öt vakációból fog állni a következő tanév Románia

Jelentősen módosul a következő tanév rendje – jelentette be szerdán az oktatási miniszter. Azt is elmondta, fontolgatják a féléves dolgozatok és a féléves tanulmányi átlagok eltörlését is.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Cîmpeanu tájékoztatása szerint lemondanak a félévekről, és a 2022-2023-as iskolai évet öt úgynevezett oktatási modulra osztják, amelyeket vakációk választanak el egymástól. Ezt a tárcavezető azzal indokolta, hogy az oktatási szakértők szerint kevésbé terheli a gyerekeket, ha 6-8 oktatási hét után szünidő következik.

A miniszter közlése szerint a következő tanév szeptember 5-én kezdődik, és az első oktatási modul október 24-ig tart. Ezt egyhetes vakáció követi október 30-ig. Ez a hét szünidő lesz minden tanuló és az óvodások számára is.

A második oktatási modul december 23-ig tart. Ezt a téli szünidő követi január 8-ig. A harmadik oktatási modul január 9-én kezdődik, és február folyamán ér véget, majd egy újabb egyhetes vakáció következik. A megyei tanfelügyelőségek döntik majd el, az érintettek konzultálása után, hogy a februári szünidő a hónap második, harmadik vagy negyedik hetére essen – részletezte Cîmpeanu.

A negyedik oktatási modul húsvét környékéig tart, a tavaszi vakáció pedig április 8-tól 23-ig. Az ötödik oktatási modul június 16-án ér véget, a nyári szünidő június 17-én kezdődik és szeptember első hétfőjéig tart – ismertette a következő tanév tervezett rendjét a miniszter.

Közölte azt is, hogy a következő tanévben is megtartják az Iskola másként programot a negyedik vagy az ötödik oktatási modul heteiben. Azt majd a tanintézetek maguk döntik el, az időjárás és más helyi sajátosságok alapján, hogy melyik hetet választják – tette hozzá.

Cîmpeanu tájékoztatása szerint a minisztérium tervezi a félévi dolgozatok eltörlését is, és csak az éves tanulmányi átlagot rögzítenék. Az elképzelések szerint a pedagógusok döntik el, hogy tanév folyamán mikor írassanak felmérőt a tanulókkal. Ugyanakkor a miniszter megfontolandónak tartja a diákoknak azt a javaslatát, hogy a felmérőket a tanév elején és végén tartsák.

A maximális beiskolázási számon felüli helyeket biztosítanak az osztályokban az ukrajnai diákoknak

Az ukrajnai gyerekek oktatásának biztosításáért sürgősségi rendelettel módosít a kormány az osztályok maximális beiskolázási számain – közölte Sorin Cîmpeanu.

A készülő rendelet a tanügyi törvény több előírását módosítja.

Az egyik módosítás lehetővé tesz bizonyos online tevékenységeket a jelenléti oktatásban is.

Egy másik módosítás értelmében az osztályokban a jóváhagyott maximális beiskolázási számon felül külön helyeket biztosítanak az ukrajnai tanulóknak. Cîmpeanu tájékoztatása szerint ugyanis jelenleg több mint ezer, romániai iskolákba beiratkozott ukrajnai gyereket tartanak nyilván. Ugyanakkor a 240 romániai, ukránul tudó tanár mellé 50 ukrajnai tanár csatlakozott, akik anyanyelvükön tanítják az ideérkezett gyerekeket.

A rendelet arra is kitér, hogy 2023 júniusáig napolják el az iskolák akkreditálásához szükséges kiértékelések határidejét. A Romániai Iskolai Oktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIP) által koordinált kiértékelési folyamatban ez idő alatt több módosítás is várható – tette hozzá a miniszter.

A jogszabály ugyanakkor helyt fog adni egy korábbi kérelemnek, amely arra vonatkozik, hogy az előadóművészetekkel kapcsolatos alapképzés időtartama háromról négy évre bővüljön. Ezzel Románia felzárkózik a nemzetközileg elfogadott gyakorlathoz ezen a területen.

1391 iskolát támogat a kormány a tanulók iskolai lemorzsolódásának csökkentése érdekében

Az országos helyreállítási terv (PNRR) egyik mérföldkövének vállalása értelmében a kormány 1391 iskolát támogat közel 190 millió euróból a tanulók iskolai lemorzsolódásának csökkentése érdekében – közölte az oktatási miniszter.

Cîmpeanu emlékeztetett, hogy a tanulók iskolai lemorzsolódásnak csökkentése a Képzett Románia program fontos eleme. A PNRR-ben szereplő mérföldkő minimum 750 iskola felvételét írta elő a programba, a kormány ennél jóval többet, 1391 iskolát finanszíroz majd a program első fázisában, átlagban 136.000-136.600 eurós összeggel.

Az 1391 oktatási intézmény közül 1114 vidéki és 277 városi iskola. A programban csak három főgimnázium szerepel, ahol a helyi körülmények miatt nagy az iskolaelhagyás aránya: kettő Resicabányán, egy Petrozsényban van – tájékoztatott a miniszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük