Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: 45 vagy 50 percesek lesznek a tanórák, ahogyan eddig

Tanügyminiszter: 45 vagy 50 percesek lesznek a tanórák, ahogyan eddig Románia

A megszokott módon 45 vagy 50 percesek lesznek az órák az új tanévben, és az országos vizsgákon alkalmazott modell alapján szerveznék meg a tanulóknak az iskolába való érkezését és távozását – jelentette ki szerda este Monica Anisie oktatási miniszter, miután korábban Klaus Iohannis államfő bejelentette, hogy szeptember 14-én elkezdődik az új tanév.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a sporttevékenységek, testnevelésórák mindenképpen a szabadban zajlanak, és néhány tanórát – például a zene- vagy rajzórát – is meg lehet tartani szabad levegőn, ha az időjárás megengedi, ez azonban minden esetben a tanintézet döntésén múlik.

Az iskolai maszkviselés kapcsán a miniszter rámutatott, ezt törvény írja elő, jelen pillanatban csak az 5 évesnél kisebb gyerekek mentesülnek a maszkviselési kötelezettség alól. Ugyanakkor kiemelte, az óvodások és az elemisták esetében az egészségügyi minisztérium hozza meg az erre vonatkozó döntést.

Hozzátette, mind a zöld, mind a sárga forgatókönyv alkalmazása esetén kötelező lesz a higiéniai szabályok és a közegészségügyi intézkedések betartása az iskolákban. Arra a felvetésre, hogy a 30-as létszámú osztályokban miként biztosítják a másfél méteres távolság betartását, a tárcavezető azt mondta, utasították a megyei tanfelügyelőségeket, hogy augusztus 12-éig vizsgálják meg az egyes tanintézetek helyzetét, azonosítsák az esetleges problémákat, és szeptember 14-éig közösen megtalálják majd a megoldást ezekre.

Kérdésre válaszolva Anisie rámutatott, zöld forgatókönyv esetén a gyerekeknek kötelező módon iskolába kell menniük, a szülők nem tarthatják otthon őket elővigyázatosságból. „Ha a megyei vészhelyzeti bizottság és a közegészségügyi igazgatóság azt mondja, hogy nem áll fenn semmiféle veszély, nem értem, miért ne vennének részt az órákon a tanulók” – érvelt.

Szeptember 10-éig kell megkapnia a minisztériumnak a rászoruló gyerekeknek szánt táblagépeket

Anisie közölte, szeptember 10-éig kell átadnia a beszállítónak azt a 250 ezer táblagépet, amelyet a hátrányos helyzetű családokból származó gyerekeknek szán az oktatási minisztérium.

A miniszter rámutatott, a kormány elkülönítette a 250 ezer táblagép megvásárlásához szükséges összeget, és jelen pillanatban arra várnak, hogy az országos közbeszerzési hivatal véglegesítse a beszerzést.

„A közbeszerzési feladatfüzetben szeptember 10-e szerepel az átadás határidejeként, addig tehát meg kellene kapni ezeket” – fogalmazott Anisie, hozzátéve, hogy a beszállítónak az internetcsatlakozást is biztosítania kell majd.

A miniszter kiemelte, a 250 ezer táblagép mellett 74 ezer laptop vásárlását is tervezi a szaktárca, utóbbiakat 1100 líceum kapná meg.

„Nagyon szeretnénk, hogy a tantermekben kezdődjön el az iskola szeptemberben, de készen kell állnunk az online oktatásra is, ha a járványhelyzet megköveteli” – nyomatékosította.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás