Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szén-dioxid szivárgás miatt evakuáltak egy nemrég megnyitott kereskedelmi központot Nagyszebenben

Szén-dioxid szivárgás miatt evakuáltak egy nemrég megnyitott kereskedelmi központot Nagyszebenben Románia

Evakuálták a tűzoltók szerda este a nemrég, tűzoltósági engedély nélkül megnyitott nagyszebeni kereskedelmi központot, miután egy személy az 112-es sürgősségi hívószámon jelentette, hogy erős szag terjeng a helyiségben.

Hirdetés
Hirdetés

A helyszínre kiszálló katasztrófavédelmi csapatok megállapították, hogy szén-dioxid szivárgás történt, a központ egyik hipermarketének hűtőberendezése hibásodott meg.

A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség szerint a kereskedelmi központot megelőző jelleggel evakuálták, majd ezt követően a kémiai, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) klaszter szakemberei átvizsgálták a helyiséget. Három tűzoltót orvosi ellátásban kellett részesíteni a helyszínen, majd a Szeben megyei sürgősségi kórházba vitték őket további kivizsgálásokra.

Az Agerpres megkeresésére Dorinel Udma, a kereskedelmi központ igazgatója elmondta, hogy senki nem sérült meg, a biztonság kedvéért döntöttek az evakuálás mellett, azért, hogy az emberek ne essenek pánikba, és különben is, záróra volt már.

A november 14-én felavatott kereskedelmi központ tulajdonosait rögtön a megnyitás után 50.000 lejre bírságolták meg, mert tűzoltósági engedély hiányában nyitották meg az üzleteket, tájékoztatott a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség.

FRISSÍTÉS: Öt személy került kórházba

Öt személy került összesen kórházba a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka, miután a nemrég megnyitott nagyszebeni kereskedelmi központot evakuálták szerda este szén-dioxid szivárgás miatt.

A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség csütörtök reggeli tájékoztatása szerint négy tűzoltóról és a kereskedelmi központ egy alkalmazottjáról van szó. Mind az öten szédülésre és hányingerre panaszkodtak. Miután a helyszínen orvosi ellátásban részesítették őket, mind az ötüket kórházba vitték további kivizsgálásokra.

A katonai tűzoltók és a CBRN csapatok a helyszínen maradtak még a biztonság kedvéért.

(Agerpres, fotó: turnulsfatului.ro)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás