Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szabadon igényelhető az omikron alváltozatai ellen kifejlesztett vakcina

Szabadon igényelhető az omikron alváltozatai ellen kifejlesztett vakcina Románia

Szabadon igényelhető a koronavírus omikron-alváltozatai ellen kifejlesztett vakcina, az új oltóanyaggal ellátott egészségügyi központok listáját csütörtökön tette közzé honlapján az egészségügyi minisztérium.

A tárca közleménye szerint a kijelölt oltóközpontokban bárki előjegyzés nélkül felveheti az eredeti vírustörzs, illetve az omikron – idei járványhullámokat okozó – BA4-es és BA5-ös alváltozata ellen fokozott védelmet nyújtó új vakcinát, ha elmúlt 12 éves, és legalább három hónapja megkapta az első két (három) adag oltást. A minisztérium mégis elsősorban a krónikus betegségekben szenvedőknek és a 65 év felettieknek ajánlja az újabb, immunitást erősítő vakcina beadatását.

A honlapon elérhető listán mindössze 67 cím szerepel, legfeljebb két-három kórház megyénként. Olyan megyék is léteznek (például Kovászna), amelyekben egyetlen egészségügyi intézménynél sem lehet előjegyzés nélkül felvenni az új oltást. A minisztérium tájékoztatása szerint azonban előzetes igénylés alapján bármelyik családorvosi rendelőnek kiszállítják az oltóanyagot, amelyiknek érvényes szerződése van az országos egészségbiztosító pénztárral.

Romániában a BA4-es és BA5-ös omikron-alváltozatok okozta nyári járványhullám lecsengése után december elején kezdett ismét felfele ívelni a járványgörbe. Múlt héten 2924 új fertőzést regisztráltak, ami több mint másfélszerese az egy héttel korábbi adatnak, a kórházakban pedig egy hét alatt csaknem 20 százalékkal, 748-ra emelkedett a koronavírusos betegek száma.

Bár a tárca már csak hetente tesz közzé összegzéseket, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdai sajtóértekezletén elmondta, hogy a napi fertőzések száma (a múlt heti 400-as átlagról) immár 700-ra emelkedett. Hozzátette: hasonló trend figyelhető meg a többi európai országban is, és nincs ok aggodalomra mindaddig, amíg nem emelkedik jelentősen az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás.

forrás: MTI

fotó: Mohai Balázs/MTI

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás