Hirdetés
Hirdetés

Stoltenberg: nem engedhetjük, hogy Putyin győzzön

Stoltenberg: nem engedhetjük, hogy Putyin győzzön Románia

Az Ukrajnának nyújtandó további támogatás módozatairól kell tanácskozniuk a NATO-tagországoknak a bukaresti külügyminiszteri értekezleten – hangoztatta a NATO főtitkára hétfőn a fővárosban.

Jens Stoltenberg szerint a NATO saját biztonsága érdekében nem engedheti meg Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy győzzön, mert az más vezetőket is arra sarkall majd, hogy erőszakkal próbálják elérni céljaikat.

Úgy vélte: az Észak-atlanti Tanács kedden kezdődő kétnapos külügyminiszteri értekezletének egyik üzenete az Ukrajnának nyújtandó légvédelmi segítség erősítése lesz.

Kifejtette: Putyin a lakosság villamosenergia- és gázellátását próbálja ellehetetleníteni, hogy a közelgő telet fegyverként használhassa Ukrajna ellen. A NATO eddig is küldött az orosz ballisztikus rakéták, drónok és robotrepülőgépek ellen bevethető eszközöket, de Stoltenberg szerint további légvédelmi rendszerekre, valamint cserealkatrészekre, kiképzésre és lőszerre is szüksége van Ukrajnának, hogy ellenállhasson a támadásnak.

Klaus Iohannis államfővel folytatott megbeszélése után Stoltenberg köszönetet mondott a vendéglátó országnak, kiemelve, hogy Románia jelentős katonai segítséget nyújtott Ukrajnának, menekültek tömegét fogadta be és segítette az ukrán gabonaexportot.

Közös sajtóértekezletükön a román elnök azt emelte ki, hogy még több NATO-katonára és hadfelszerelésre van szükség a keleti szárnyon. Emlékeztetett: a NATO júniusi madridi csúcsértekezletén román kezdeményezésre került be az új stratégiai koncepcióba a Fekete-tenger kiemelt stratégiai jelentőségének elismerése. Iohannis szerint ugyanakkor ideje a tettek mezejére lépni, a szükséges terveket és hadi felszerelést előkészíteni.

“Világosan tudnunk kell, hogy támadás esetén kik, milyen csapatokat küldenek és hova irányítjuk ezeket. Nem hagyhatjuk a döntést az utolsó pillanatra, hogy meglepetés érjen bennünket” – hangoztatta a román elnök.

A NATO kedden és szerdán tartandó bukaresti külügyminiszteri értekezletén nemcsak a harminc NATO-tagállam, hanem a csatlakozásra meghívott Finnország és Svédország külügyminisztere is részt vesz. A kedd esti munkavacsorán Ukrajna is képviselteti magát, az utolsó megbeszélésre pedig Moldova, Georgia, valamint Bosznia-Hercegovina is meghívót kapott.

forrás: MTI

fotó: presidency.ro

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. november 29., 9:42
    ÉRTÉKELÉS: 7

    De ok sem engedhetik, hogy a NATO gyozzon ! Nagyon ugy nez ki, hogy az amerikai buszkeseg es fejetlen makacssag miatt ennek a haborunak nem lesz gyoztese !

  • User
    Dátum: 2022. november 29., 11:32
    ÉRTÉKELÉS: 6

    En nem azt irtam, kedves hozzaszolo, hogy “a haborunak nem lesz vege.” En azt irtam, hogy “ennek a haborunak NEM LESZ GYOZTESE !” Szornyu, hogy mennyi olyan ember van, aki olvasni tud, de nem erti, hogy mit olvas !

      • User
        Dátum: 2022. november 29., 14:50
        ÉRTÉKELÉS: 6

        Ha ez igy volna, hogy “a gyoztes is szemved” ahogy irja, akkor senki nem haboruzna ! A gyoztesnek is okoz kart a haboru, nekik is okoz emberaldozatot, de a gyoztes az gyoztes marad, es o irja a tortenelmet. De en megismetlem amit mondtam, mert lehet nem magyarul beszelek : – Ennek a haborunak gyoztese nem lesz !!! Ha most sem erti, akkor kerjen meg egy angol szakost, hogy forditsa le onnek angolra amit irtam .

        • User
          Dátum: 2022. november 29., 16:36
          ÉRTÉKELÉS: 0

          Leforditom, nem kell kerjek segitseget. De megis mi a fenet akar mondani azzal, hogy “De ok sem engedhetik, hogy a NATO gyozzon”. Es aztan hibaztatja a NATO-t. A haboruban igazibol senki nem engedheti, hogy a masik gyozzon, nem? Hisz mindenki gyozni akar. De megis lesz vesztes es gyoztes, mert ha nem orokke patthelyzet es vegtelen haboru lenne. Lehet a vegen a gyoztes irja a tortenelmet, de attol meg igazibol mindenki veszitett. Es a hibas az, aki eloszor lott. Az orosz.

    • User
      Dátum: 2022. november 29., 16:32
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Nem az USAnak van baja az oroszoknak, hanem az oroszoknak a vilag tobbi reszevel. Szoval ha az orosz ilyen tokos csapjon ossze az USA-val. De hat ok se birtak a kecskepasztorokkal es a testver ukrannal se birnak.

  • User
    Dátum: 2022. november 29., 18:29
    ÉRTÉKELÉS: 2

    A kedves hozzászólót kérdem, az USA Ukrajnában a szabadságot és a demokráciát védi? Vagy egyszerűen csak Oroszországgal szeretne leszámolni még annak az árán is, hogy Európa belepusztul. Mert ne felejtsük el, hogy 2008-ban az USA jött Ukrajna NATO tagságának ötletével és akkor még az EU ellenezte. Azt a kárt amit Európának most csinál (az USA), lehet soha nem heveri ki.

    • User
      Dátum: 2022. december 2., 1:11
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Az USA Ukrajnaban azt akarja elkerulni, hogy az orosz meg tobb befolyast szerezzen europaban. Ebben tamogatom oket, nem kerek se diktaturat, se novicsokot, se ongyilkossagokat. A mostani eletem jobban tetszik.

    • User
      Dátum: 2022. december 2., 2:34
      ÉRTÉKELÉS: -2

      A kart Putyin okozza. Az USA nem tamadta meg Oroszorszagot, az EU nem tamadta meg Oroszorszagot, sot egy halom penzt adot a gazert, rengeteg nyugati ceg (az USA-bol is!) uzletelt az oroszokkal, kozos projektek voltak. Mindezt Putyin felrugta, mert haboruzni kezdett. Eloszor 2014-ben, utana 2022-ben. Azt hitte eros, elsopri Ukrajnat es mindenki szemet huny felette, mint tette sokszor, pl. Moldovaban, Ormenyorszagban vagy akar Csecsenfoldon. Nos, mellefogott. Eloszor is, hogy nem sikerult elfoglalni napok alatt Ukrajnat, masodszor pedig, hogy a nyugat (egy kivetellel) es nem csak osszezart. Most pedig csapdaban van, visszavonulni nem tud, nem mer, nyerni szinten nem, igy mindenki szenved. Egyetlen egy orszag miatt, aminek a neve Oroszorszag. Es ne jojjon az ukran nacionalistakkal, mert igen, vannak, nem szeretem egy cseppet se ahogy a kisebbseggel bannak, de a megoldas NEM A HABORU. En nagyon nem orvendenek, ha pl. Magyarorszag ugy akarna megvedeni a jogaimat, hogy kozben porra lovik a lakohelyem. A NATO-val se jojjon, mert a NATO nem tamadta volna meg sose Oroszorszagot, mert szerencsere egyreszt normalisabb emberek vezetik, masreszt az egy szovetseg, nem egyedul dont ott valaki es nagyon jol latszott, hogy rengeteg orszag NEM AKAR konfliktusba keveredni Oroszorszaggal, mert FUGG tole. Aki kicsit jozanul es logikusan latja a dolgokat, az nem tud nem egyeterteni azzal, amit irtam.

      • User
        Dátum: 2022. december 6., 13:58
        ÉRTÉKELÉS: -2

        Ugy latom kar tovabb vitatkozni, nem lehet kizokkenteni a velemenyebol. Nem is probalom tovabb. Nekem tobbet adott, mint ragogumit es Coca colat, pedig nem is eltem 1990 elott nyugaton. Az orosz meg nem adott semmit.

        • User
          Dátum: 2022. december 6., 16:15
          ÉRTÉKELÉS: 4

          De tisztelt uram! Habár nem élek – és nem is éltem – “nyugaton”, azért én sem ma jöttem le a falvédőről! Itt nem arról van szó, hogy mit kaptunk – vagy mit nem – az oroszoktól! Itt arról beszélgettünk, hogy mit adott az USA Európának! Én és mások is – elmondtuk a véleményünket, akárcsak Ön. Egyébkét nem vagyok oroszpárti, a következő okokból és itt egy időrendbeni felsorolás következik, ami nem én, hanem egy magyarországi, hozzáértő ember írt le, és akinek a neve említésétől most eltekintek. Ím, ezt kaptuk az oroszoktól.
          1849, a forradalom vérbefolytása, Erdély és a Partium kifosztása és megerőszakolása.
          1914-16, Észak-Kelet Magyarország és Kárpátalja feldúlása, megerőszakolása.
          1944-45: Magyarország feldúlása, megerőszakolása. Negyed millió magyar fiatal elhurcolása rabszolgának.
          1947: Magyarország degradálása gyarmattá.
          1956 a Forradalom vérbefojtása
          1973-1989: a kettős rubel rendszeren keresztül az ország kifosztása

          És igen: vannak szép amerikai emlékek is: (1944-es terrorbombázás).

          • User
            Dátum: 2022. december 6., 17:56
            ÉRTÉKELÉS: -1

            Uram, nem én kezdtem a termékeket, hanem ön vagy aki a Coca Colas példát hozta. A mit adott az európaiaknak pedig ott van. Egy generációnyi békét és jólétet a nyugatiaknak ami, ha csak az oroszok és kínaiak el nem rontják még hosszabb lesz. Ez nem kevés. Jobb ha utánanéz mire volt jó az a Marshall segély. Na, nem folyatom, mert csak ismételem magam.

      • User
        Dátum: 2022. december 6., 14:58
        ÉRTÉKELÉS: 1

        Moldovában, Örményországban vagy Csecsenföldön nem volt az AEÁ-nak számottevő gazdasági érdekeltsége. Ukrajnában viszont van. Másképp magasról tenne – hogy ne mondjam: sz…na – Ukrajnára, bárki is támadná meg. Az orosz, ha nagyon akarná, napok alatt leverné Ukrajnát, de nem teszi, mert az a jelenleginél nagyságrendekkel több civil áldozattal járna, ami nem javítana Oroszország amúgy is eléggé lerongyolódott nemzetközi megítélésén.

        • User
          Dátum: 2022. december 6., 15:04
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Jó ez a hozzászólás, mert pont az írja, hogy az a AEÁ nem szól bele akkor az orosz a fő kakasnak érzi magát és azt hiszi, hogy azt csinálhat más országban amit akar. Ez pedig elsősorban megint az oroszokat jellemzi. Az meg egy nagy vicc, hogy ha akarná rég elfoglalta volna Ukrajnát, az meg még nagyobb, hogy azért nem teszi, mert az több áldozattal járna. Ember, ébredjen fel. Nem tudja elfoglalni, egyre inkább visszavonul, nem tűnt fel? Semmi mást nem tud, csak rombolja a CIVIL infrastruktúrát. Mocskos hozzáállás, de ezt tette máshol is.
          És persze, hogy az Egyesült Államok ott segít, ott avatkozik közbe, ahol érdeke. Már egyszer kérdeztem: maga mindent önzetlenül tesz, soha semmit nem vár el érte?

          • User
            Dátum: 2022. december 7., 0:50
            ÉRTÉKELÉS: -2

            Amit kérdezett, azt nem tőlem kérdezte. Ja igen, az oroszok fejvesztve menekülnek. Igaz, fordított irányba: befelé Ukrajnába. Most éppen 200 vadonatúj T-90-essel, amiből a média és a brithírszerzés szerint azoroszoknak csak vagy 20 volt, azt is csak a Vörös téri felvonulásra tartogatták.

          • User
            Dátum: 2022. december 7., 10:35
            ÉRTÉKELÉS: -3

            Maga teljesen elveszett. Ukrajnaba befele menekulnek? Megall az eszem. Kijev kornyekerol elhuztak a csikot, a Kigyok szigetet elhagytak, Harkivbol fejvesztve menekultek otthagyva mindent, Herszonbol szinten, iljedtukbe teljesen lerombolva a hidat nehogy az ukranok utana tudjanak menni. Azota csak a civileket lovik raketakkal, az egyetlen kivetlen nemi elorenyomulas Donbasz egy reszen.

      • User
        Dátum: 2022. december 6., 15:06
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Mit adott nekünk az USA? Azok közül amit lassan mindenki használ direkt vagy indirekt módon: megfizethető személyi számítógép (IBM), ezekbe és a telefonokba a processzorok (Intel, AMD, Qualcomm), autók szalagon való gyártása amivel az automobil a nagy tömeg számára elérhető lett (Ford), mágneses rezonanciás szkenner (RMN), műholdas távközlés, telefon, villanyégő, CAD tervezés, ipari robotok, 3D nyomtatás, rengeteg gyógyszer, stb. Ez nem azt jelenti, hogy más ország felfedezéseit, termékeit nem használjuk, de ami onnan jön az nem elhanyagolható és sokkal több, mint a Coca Cola vagy a rágó.

          • User
            Dátum: 2022. december 7., 11:15
            ÉRTÉKELÉS: 0

            Keveri a gyártást a fejlesztéssel, bár tény, hogy gyártás közben a kínaiak egy csomó minden lemásoltak (elloptak). A Made in Romania Samsung monitor vagy La Sportiva bakancs se létezne, ha külföldön nem tervezték volna meg, nem hozzák ide a gyártósort, nem tanítják be az embereket. A hozzáadott érték itt közelít a nullához. Na, ez van a Made in China nagy része mögött. Ahol meg nem ilyen bérmunkában születik meg a termék, ott a minőség kritikán aluli.

  • User
    Dátum: 2022. december 2., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Kedves barátom, úgy látom, hogy az USA-t megmentő angyalnak nézzük. Pedig nem, az USA Európa sírásója. Az USA az akinek soha nem tetszett, hogy Oroszország kereskedik az EU-val. Valószínűleg ezt sikerült megtorpedóznia. Infláció, recesszió, migráció ez most az EU sorsa és a java még hátravan.

    • User
      Dátum: 2022. december 2., 13:10
      ÉRTÉKELÉS: -3

      Aha. Az USA már kétszer megmentette Európát. A nyugatot felfejlesztette. Persze érdeke is, de attól még az ő segítségükkel tartottak előbbre. Bezzeg a jó Szovjetunió szövetségesei a béka fenek alatt voltak, elfelejtettétek? Valahogy most is a Szovjetunió, bocs, orosz fennhatóság alatt élő államok a szegényebbek. Persze mindenki védi a maga gazdaságát, de ettől odáig, hogy háborút szítsunk az egyik fő gazdasági és katonai partnerünk közelében nagyon nagy a távolság. Nem, a háborút az oroszok indították saját döntésük alapján. És ezért nekik kell felelniük.

      • User
        Dátum: 2022. december 2., 21:42
        ÉRTÉKELÉS: 3

        Most tekintsünk el attól, hogy ezt a háborút ki indította, miért és jelenleg kinek áll érdekében fenntartani a háborús helyzetet. Inkább arra kérném, hogy fejtse ki kissé bővebben, hogy az USA mikor, kiktől, hogyan és miért mentette meg kétszer Európát? Továbbá arra is kíváncsi volnék, hogy hogyan is “fejlesztette fel a Nyugatot”? Tisztelettel és kíváncsian várom felvilágosító sorait!

        • User
          Dátum: 2022. december 3., 19:56
          ÉRTÉKELÉS: 1

          A két világháborúban tette. Az első tarthatott volna még évekig sok áldozattal, ha nem lépnek közbe. A másodiknál pedig árják lennénk már mindannyian. Nyugat Európát pedig gyakorlatilag újjáépítette utána, ejsze elfelejtette a Marshall csomagot? Amiből a keletiek szovjet nyomásra nem kértek. 1989-re elég nyilvánvaló lett a kelet és nyugat európai országok közötti különbség, amit még most se tudtak (rengeteg nyugati pénz segítségével és nem az oroszok támogatásával) ledolgozni a keletiek, bár a felzárkózás elég látványos.

          • User
            Dátum: 2022. december 6., 11:35
            ÉRTÉKELÉS: 1

            Mint annyiszor ezen a véleményfalon, már most is fél (vagy negyed) igazságokat olvashatunk. Az USA azért lépett közbe az első világháborúban, mert komoly gazdasági érdekeltségei voltak (főképpen Nyugat)Európában, de semmiképpen sem humanitárius okoból. A II. világháborúban dettó. Maga a háború is üzlet volt nekik, mint ahogy ma is az. Továbbá: a magam részéről inkább lennék “árja”, mint ami ma vagyok az amerikaiak (és mások) hatékony megmentő akciója következtében, vagyis, hogy PC módra fogalmazzak, román állampolgár. A Marshall-segély dolgában nem nyilatkozhatok, nem vagyok témában, de nekem úgy tűnik, hogy azt is inkább saját érdekből tette. Pontosan azért, amit már említettem elébbecske: kőkemény gazdasági érdekből. Tulajdonképpen egy hosszú távú befektetés volt részükről. Cserébe viszont Kelet-Európát és Közép-Európa egy részét – köztük Magyarországot – odalökték a szovjetek karmai közé. Csupa önzetlen megmentésből, ugye… Az ’56-os forradalom idején hol voltak a megmentő akcióikkal? Küldtek pénzt, paripát, fegyvert, mint ma Ukrajnának? Nem! Miért nem? Mert Magyarország üzleti szempontból nem számított nekik, azért. A Szovjetunió viszont igen.
            Folytassuk. Az USA által Európának adott technológiák java része európai, (vagy Európából kivándorolt) szakemberek munkájának eredménye, köztük rengeteg a magyar. A Coca-Colán és a rágógumin kívül mást nem nagyon kaptunk tőlük, ők viszont Európától felbecsülhetetlen értéket kaptak: szürkeállományt.

          • User
            Dátum: 2022. december 7., 11:20
            ÉRTÉKELÉS: -1

            “Az USA által Európának adott technológiák java része európai, (vagy Európából kivándorolt) szakemberek munkájának eredménye, köztük rengeteg a magyar. A Coca-Colán és a rágógumin kívül mást nem nagyon kaptunk tőlük, ők viszont Európától felbecsülhetetlen értéket kaptak: szürkeállományt.” Azon elgondolkodott, hogy miért is mentek oda? Biztos kényszerítve és nem is becsülték ott meg őket.

        • User
          Dátum: 2022. december 3., 19:22
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Továbbá az USA adott egy csomó olyan technológiát amit nap mint nap használunk, az életünket könnyebbé teszi, csak na, hajlamosak vagyunk ezekről megfeledkezni, mint ahogy a nem is olyan régmúlt történelmi eseményeiről is.

        • User
          Dátum: 2022. december 5., 13:20
          ÉRTÉKELÉS: 2

          Hát például úgy mentette meg Európát,hogy a semlegessége alatt a németeknek is ADOTT el(jó pénzért!)fegyvereket meg mást.A jelszó ez volt Cash and carry. Fizess
          és viheted.Gondolja valaki hogy most Ukr-nak ajándékba adja?

  • User
    Dátum: 2022. december 3., 22:25
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Hát az első megmentés Magyarország feldarabolásával végződött és Németország olyan szintű megalázásával, ami táptalaja lett Hitler felemelkedésének.
    Ukrajnában az USA nem utólagos segítőként jött, ott voltak már a háború előtt. Ha nem vettek volna szemet Ukrajnára, nem lett volna háború. És a második megmentés után Németországnak (akárcsak az EU-nak) nincs saját politikája, csak a látszata. Mit csinált volna az USA, ha a ruszkik megrakják fegyverrel Kubát? Ha nem tudják forgassanak vissza a történelemben.

    • User
      Dátum: 2022. december 5., 9:39
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Az első megmentés arról szólt, hogy nem gyilkoltuk meg évekig egymást. Magyarország pedig rosszul politizált, nem először. A második következtetés amit írt teljesen értelmetlen. Az emberek ott jól eltek és a gazdaság fellendult. Háború és elnyomás helyett ez lett. Ez nem megmentés?

  • User
    Dátum: 2022. december 5., 10:25
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Szerintem ami a legszomorúbb ezekben a hozzászólásokban az, hogy amíg mindenki geopolitikai szakértő ill. történész szerepekben tetszeleg, addig egy szó sem esik az ukránokról. Pedig ők kényszerültek elhagyni az otthonaikat, ők harcolnak a fronton, ők tűrik fűtés és villany nélkül az egyre keményebb telet… Miért gondolja azt bárki is, hogy annak a sokmilliós népnek nincs egyénisége, nincs saját akarata, nincs jövőképe, nincsenek álmai? Bátor és büszke nép ők, nem engednek a nyakukra taposni, ellenállásból és vitézségből példaképet állítottak Európa, és az egész világ többi népének. Érdemes őket megismerni, érdemes més forrásból is tájékozódni mint a magyar közmédiából!

  • User
    Dátum: 2022. december 6., 16:28
    ÉRTÉKELÉS: -3

    maga mit eszik vagy mit iszik uram, hogy ennyire hülye? vagy így született? Az USA odalökte Kelet Európát a szovjeteknek? na ez igen. Ehhez mán bicskás székelynek kell lenni, hogy valaki ekkora marhaságot mondjon, Talán a sok szilvapálinkától van.
    Uram, ha nem lenne az usa maga családostól Szibériában nyaralna már rég. De még kerülhet oda. Szégyen az ilyen felfogás.

  • User
    Dátum: 2022. december 7., 10:17
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Akkor most vérbefolytása vagy vérbefojtása?Mert ez nem melléütés!De még így is jobb mint a polemizáló, agresszív ,úr’ beirása.
    Neki itt írm meg,hogy a Jáltai Konferencián
    1945 febr. bizony az USA és a SZU kiegyezett amig au angol PM ,W Churchill szundikált egyet.
    Igen,magyrul felosztották Európát zónákra.
    Ezek történelmi tények ,csak el kell olvasni.