Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

Újratárgyalt munkaszerződések

November 20. és december 20. között a munkaadók kötelesek újratárgyalni az alkalmazottakkal a munkaszerződéseket az adótörvénykönyv módosulása miatt – közölte pénteken Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős miniszter. Mint ismert, január elsejétől a társadalombiztosítási járulékok teljes egészében a munkavállalókat terhelik, emiatt a munkaszerződések is módosulnak. A munkaadók kötelesek tárgyalást kezdeményezni az alkalmazottakkal az új bruttó bérükről, és tízezer lejig terjedő bírsággal sújtható, aki ezt elmulasztja – mondta a miniszter. Petrea hangsúlyozta, hogy a munkaadók csupán a tárgyalások elkezdésére kötelezhetők, a bruttó bér megemelésére nem.

Veszélyes szállítmány

42 tonna ammónium-nitrátot szállító kamion borult fel hétfőn a 2C jelzésű országúton, a Buzău megyei Padina településtől körülbelül egy kilométerre. Szivárgott az üzemanyag, ezért az utat egy kilométeres körzetben lezárták, és minden óvintézkedést meghoztak, a katasztrófavédelem négy egysége érkezett a helyszínre, összesen 17 tűzoltóval.

Lekapcsolt dílerek

Három Beszterce-Naszód megyei férfit értek tetten a rendőrök, amint éppen veszélyes drogokat próbáltak meg értékesíteni Besztercén, összesen 35 ezer euró értékben. 940 ecstasy tablettát, körülbelül fél kilogramm kannabiszt, 290 gramm metiléndioxi-metamfetamint tartalmazó golyót és 150 gramm amfetamint találtak náluk.

Népszerű a jéghotel

Már a helyek több mint 60 százalékát lefoglalták Kelet-Európa egyetlen jéghotelében, a Bâlea-tónál, az ideinek 14 szobája lesz, egy kétágyas 100 euróba kerül egy éjszakára. Akik olcsóbban aludnának egy jégből készült építményben, a rendelkezésre álló hat darab, hatszemélyes igluban foglalhatnak szállást. Az építés azonban még nem kezdődött el, mert a Bâlea-tó sem fagyott be egészen, és a hőmérséklet sem elég alacsony. A szálloda a tervek szerint december 23-ától fogadja az első turistákat, a szobákat idén román és külföldi énekesek szobraival díszítik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük