Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Előrelépés történt

Az USR benyújtotta csütörtökön a parlamentbe az első 300 ezer aláírást a Büntetőügyesek nélküli közéletet kampány támogatására – jelentette be Dan Barna, az USR elnöke. „A maradék 700 ezer aláírást holnap nyújtjuk be, és ezzel a parlamenti szakaszba ér a kezdeményezés. Noha a PSD-hez tartozó polgármesterek sok esetben nyíltan akadályozni próbálták az akciót (….), sikerült több mint egymillió aláírást összegyűjtenünk úgy, hogy 23 megyében léptük túl a húszezres határt” – nyilatkozta a parlamentben tartott sajtóértekezletén Dan Barna. Az USR a parlament elé terjeszti a kezdeményezést azzal a céllal, hogy népszavazást írjanak ki az ügyben, és bekerüljön az alkotmányba, hogy ne foglalhasson el köztisztséget olyan személy, aki büntetőügybe keveredett.

Fireát kizárják?

Nem lesz hajlandó részt venni a PSD végrehajtó bizottságának mai ülésén, amennyiben azon olyan személyek is jelen lesznek, akik nem tagjai a testületnek – jelentette ki Gabriela Firea. Bukarest főpolgármestere azt mondta: a párt országos végrehajtó bizottságának (CEx) szeptember eleji, neptuni ülésén olyan személyek is felszólaltak, sőt, szavaztak is, akik nem tagjai a CEx-nek. „Nem vall párton belüli demokráciára, korrektségre és a statútum tiszteletére, ha gépfegyverrel jössz gyűlésre, és használod is a gépfegyvert azok ellen, akiknek véleményük van és fenntartják azt” – fogalmazott Firea. Hozzátette, Paul Stănescuval és Adrian Ţuţuianuval közösen javasolni fogják a CEx pénteki ülésén annak a nyílt levélnek a felolvasását és megvitatását, amelyben Liviu Dragnea PSD- és alsóházi elnök azonnali lemondását kérik.

Firea szerint Dragnea a PSD több vezetőjét felhívta, és közölte velük, hogy a CEx mai ülésén indítványozni fogja Firea kizárását a pártból. Ehhez azonban CEx tagjainak kétharmados többségére van szükség. „Nem hiszem, hogy Dragnea úr össze fogja gyűjteni a végrehajtó bizottság kétharmadát ellenem” – mondta.

Megvan az eredmény

Százmillió lejjel bővítjük a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának támogatására létrehozott alapot – jelentette be a tegnapi kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök. „Meghozta az eredményt az, hogy időben kifizettük a támogatásokat. (…) Ma további százmillió lejjel bővítjük a mezőgazdaságban használt gázolaj jövedéki adójának támogatására létrehozott alapot. Ez jelentős összeg, hisz a rendelkezésre álló pénz 320 millióról 420 millió lejre nő, és ez lehetővé teszi, hogy a gazdák időben elvégezhessék az őszi munkálatokat” – mondta a kormányfő.

 

Kipécézték Sógort

Sógor Csaba strasbourgi felszólalásának kivizsgálását kéri Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő. Antonio Tajani EP-elnöknek írt levelében azt írta, Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője „brutális verbális támadást” intézett Judith Sargentini ellen Strasbourgban. Ami valójában történt: Sógor Csaba magyarosan olvasta fel hozzászólásában Judith Sargentini nevét, az első három betű után pedig hatásszünetet tartott. Az RMDSZ politikusa utólag elnézést kért, ha megsértett valakit, nem volt szándékos.

 

Támogatás fogyatékkal élőknek

333,6 millió lejt fordít a kormány a gyermekvédelmi és a fogyatékkal élőkről gondoskodó rendszer támogatására – jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Nelu Barbu szóvivő. „Erre az összegre azért van szükség, mert egyre nő a szociális ellátó rendszerben lévő gyerekek száma, és az általános bértörvény nem rendezte az állami alkalmazásban lévő szociális munkások fizetéseit” – részletezte a szóvivő. Barbu hozzátette: az összeget a kormány tartalékalapjából biztosítják, és ha szükség lesz rá, a következő költségvetés-kiigazításkor újabb tétellel kiegészítik. A kormányülés elején Viorica Dăncilă miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy 200 millió lejt fordítanak a gyermekjogvédelmi és a fogyatékkal élőkről gondoskodó rendszer támogatására.

 

Halasztott az alkotmánybíróság

Románia Alkotmánybírósága (CCR) október 16-ára halasztotta azon óvások megtárgyalását, amelyeket Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és Klaus Johannis államfő nyújtottak be a közigazgatási törvény ellen – közölték az Agerpressel a CCR-hez közel álló források.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük