Felhívás!

Röviden

Védett otthon időseknek

Már csak engedélyeztetésre vár a Gyulafehérvári Caritas, hogy hivatalosan megnyithassa a Csíksomlyón felépített védett otthont, ahol elsősorban demenciában szenvedő, illetve Alzheimer-kórral küszködő időseket láthatnak el. Az egyedülállónak számító létesítményt német magántámogatásból építették fel. Hasonló otthonokat Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson működtet még a Caritas.

 

Esca, a lovag

A francia nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Andreea Esca újságírót Franciaország bukaresti nagykövete, Michele Ramis. A ceremónián a diplomata rámutatott, Andreea Esca amellett, hogy kiváló médiaszakember, „ismertté teszi Franciaországot Romániában”, a két ország közötti jó kapcsolatok előmozdítója. „Franciaország és az általa vallott értékek sokat köszönhetnek önnek, és meggyőződésem, hogy a továbbiakban is számíthatunk önre” – fogalmazott a nagykövet, majd a francia nemzeti érdemrend lovagi fokozatával tüntette ki Andreea Escát. A televíziós újságíró hangsúlyozta, a kitüntetés nem pályafutása végét jelzi, sőt: a folytatásra biztatja. Andreea Esca több mint húsz éve vezeti a Pro TV esti híradóját, rádióműsort is szerkeszt, és a Renaşterea Alapítvány alapító tagja.

 

Zajlanak a kihallgatások

Ez idáig mintegy 4500 személyt hallgattak ki az 1989-es forradalom ügyében a főügyészség tegnapi tájékoztatója szerint. A vádhatóság közleménye értelmében az ügyben vizsgálatot folytató katonai ügyészek összesen 5834 sértett és a büntetőeljáráshoz polgári félként csatlakozott személy vagy ezek leszármazottainak a kihallgatását rendelték el. Eddig 4500 személyt hallgattak ki, és november 30-áig további 1050 kihallgatásra kerül még sor – mutat rá a főügyészség közleménye. Ebben megjegyzik, a Román Hírszerző Szolgálat számos olyan dokumentumot bocsátott a főügyészség rendelkezésére, amelyek segítenek az 1989 decemberében történtek tisztázásában. Ezeket az iratokat két hónapon át tanulmányozták a katonai ügyészek, és egy részüket – titkosságuk feloldását követően – a dossziéhoz csatolják.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.