Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Robu, a becsületes

Robu, a becsületes Románia

Nicolae Robu, Temesvár polgármestere szombati sajtótájékoztatóján azt nyilatkozta: nem az zavarja, hogy a DNA vizsgálódik az egykor államosított lakások eladásának ügyében, hanem az, hogy a hazai sajtó őt tette felelőssé 967 lakás törvénytelen értékesítése miatt, holott ő, mandátuma alatt, csak két szerény lakás eladásához járult hozzá aláírásával, írja az Agerpres.

Az elöljáró úgy fogalmazott: „égbekiáltó igazságtalanság” történt vele pénteken, mert az országos sajtó „piszkos ügyletekkel” hozta kapcsolatba a nevét, holott az ő mandátuma alatt csak két, egykor államosított lakást adtak el, amelyek egy udvarból nyílnak, az egyik lakás egyszobás és 26 négyzetméteres, a másik kétszobás, 51 négyzetméteres. Robu kijelentette, semmiben nem érzi hibásnak magát, a hivatal jogi irodájától származó dokumentuma van, amelyben arról biztosítják, hogy a tranzakcióra a törvényes előírások betartásával került sor. Hozzátette: bízik az igazságszolgáltatásban és nem tart attól, hogy büntetést rónak ki rá, viszont nagyon zavarja, hogy csorba esett a nevén, holott „tiszta, becsületes embernek” tartja magát, aki „a közjó, a város érdekében, éjszakától éjszakáig dolgozik”. Kifejtette: személyes életében anyagilag keveset valósított meg, mert más célokra koncentrált. „A legdrágább kincsem a becsületem, tehát nagyon fáj, amikor a becsületemen csorba esik, ilyen igazságtalan és helytelen módon” – mondta.

A DNA Temesvár több jelenlegi és volt elöljárója ellen indított bűnvádi eljárást pénteken államosított ingatlanok törvénytelen eladásával kapcsolatban. A DNA közleménye szerint Temesvár jelenlegi polgármestere, Nicolae Robu, Dan Diaconu alpolgármester, Gheorghe Ciuhandu volt polgármester, Traian Constantin Stoia egykori alpolgármester és az önkormányzatnál igazgatói tisztséget betöltött Martin Staia ellen indult bűnügyi eljárás. Mindannyiuk esetében hivatali visszaélés gyanújával zajlik kivizsgálás. Az ügyészek szerint 1996 és 2015 között a gyanúsítottak – más személyek közreműködésével – az 1995/112-es törvény előírásainak megszegésével, törvénytelenül értékesítettek 967 lakást Temesvár régi központjában, több mint 40 millió eurós kárt okozva ezáltal az államnak.

A DNA közleménye felidézi, 1996 januárjában lépett életbe a kommunizmus idején államosított lakások visszaszolgáltatásáról szóló, 112-es törvény, amelynek értelmében az egykori tulajdonosok visszaigényelhették elkobzott ingatlanjaikat, vagy kárpótlást kérhettek ezekért. A jogszabály ugyanakkor lehetőséget biztosított a lakások bérlőinek is az ingatlan megvásárlására, ez az előírás azonban csak azokra vonatkozott, akiknek a törvény életbe lépésekor érvényes bérleti szerződésük volt. A vádhatóság szerint a gyanúsítottak több száz adásvételi szerződést kötöttek befolyásos helybéli személyekkel, akiknek azonban nem volt bérlői minőségük, így nem állt volna jogukban megvásárolni a lakásokat.

Robu állítása szerint azonban az ő mandátuma alatt eladott két kisméretű lakást szerény anyagi körülmények között élő családok vásárolták meg. „Nincs itt szó semmiféle korrupcióról, befolyásos emberekről vagy egyéb ilyesmiről” – fejtette ki.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük