Felhívás!

Rendeletet hoz a kormány a kalóztevékenységet folyató közúti szállítók ellen

Rendeletet hoz a kormány a kalóztevékenységet folyató közúti szállítók ellen Románia

A közúti szállításra vonatkozó sürgősségi rendeletet fogad el pénteki ülésén a kormány – közölte Viorica Dăncilă miniszterelnök.

Dăncilă azt mondta, a jogszabályt a közúti szállítóvállalatokkal való egyeztetés nyomán dolgozta ki a kormány, és az érintettek által szükségesnek jelzett módosításokat tartalmazza.

“Felelősségünknek érezzük gátat vetni a kalóztevékenységnek ebben az ágazatban, és ehhez egyértelmű jogszabályokra van szükség” – tette hozzá a miniszterelnök.

A Dăncilă-kabinet az Uber és a hozzá hasonló internetes fuvarmegosztó cégek betiltását követelő taxistüntetések nyomására módosította a jogszabályt. A taxisok azt kifogásolták, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt gépkocsi, az – utas és autósok egymásra találását segítő – internetes alkalmazásokat működtető cégeknél bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját, márpedig ez tisztességtelen konkurenciát jelent számukra.

A hivatalos fuvarozók által “kalóztaxisoknak” nevezett gépkocsivezetők megbírságolását gyakorlatilag lehetetlenné tette az, hogy a taxitörvény szerint eddig csak a “rendszeres” engedély nélküli üzletszerű személyszállítást büntették, márpedig a rendszerességet egy egyszerű közúti ellenőrzés során nem lehet megállapítani. A pénteken elfogadott rendelettel törölték a “rendszeres” kifejezést, így ezentúl az alkalmi “taxisok” helyszíni megbírságolására is lehetőség nyílt.

Daniel Suciu miniszterelnök-helyettes a kormány pénteki sajtóértekezletén azt állította, hogy a kormányrendelet a kalózkodásnak akar véget vetni a személyfuvarozásban, de nem irányul senki ellen és a bukaresti kabinet az internetes fuvarmegosztók működését is szabályozni akarja egy három héten belül elfogadandó másik sürgősségi kormányrendelettel.

Az Uber romániai leányvállalata sajtóközleményben üdvözölte a kormányfőhelyettes szándéknyilatkozatát, hozzátéve, hogy megítélése szerint a pénteken már elfogadott törvénymódosítás nem érinti a céget, amely folytatni szándékszik tevékenységét.

A gazdasági szaksajtó szerint Romániában több mint tízezer – jövedelme után adózó és tb-járulékot fizető – gépkocsivezető áll szerződéses viszonyban az Uber vagy a Bolt (korábban Taxify) fuvarmegosztóval, Romániában pedig már több mint kétmillió utas használja rendszeresen szolgáltatásaikat.

(Agerpres/MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.