Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

PNL: Máris vannak, akik szenvednek, mert nincs költségvetés

PNL: Máris vannak, akik szenvednek, mert nincs költségvetés Románia

Máris vannak olyan társadalmi kategóriák, amelyek hiányt szenvednek amiatt, hogy az országnak nincs elfogadott költségvetése 2019-re – nyilatkozta pénteken Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.

Véleménye szerint azzal, hogy nincs jóváhagyott költségvetés, egyrészt az ország „nevetségessé teszi magát” az európai partnerek előtt, másrészt máris vannak olyanok, akik szenvednek emiatt.

Dancă elsősorban a magánvállalkozókra gondolt, akik nem tudnak üzleti tervet készíteni, mert nem tudják, hogy milyen új adókat vezet be a költségvetési törvény. Kényelmetlen helyzetbe kerültek a közintézmények is, amelyekben nem lehet tudni, hogy van-e pénz év végéig a fizetésekre, de a nyugdíjasok is, akik nem részesülnek január 1-jétől a törvény által előírt nyugdíjemelésben.

A szóvivő kifejtette: a kormány tehető felelőssé azért a „szerencsétlen helyzetért”, hogy Románia úgy vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, hogy két miniszteri tárcának nincs felelőse. Véleménye szerint az ország azért jutott ide, mert a kormány „egyik napról a másikra cserélgeti a minisztereket”.

Hirdetés
Hirdetés

A Nép Ügyvédje támadja meg az új adók bevezetésére vonatkozó rendeletet

A PNL azzal a kéréssel fordult pénteken a nép ügyvédjéhez, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kormány adóbevezetésekre vonatkozó, 2018/114-es sürgősségi rendeletét.

Ionel Dancă nyilatkozatában felrótta, hogy a nép ügyvédje „ismét szabadságon van”, amikor „most tettek le az asztalára”‘ egy kérést, hogy támadja meg az alkotmánybíróságon a kormány „kriminális” rendeletét, amely tönkreteszi a gazdaságot, és „a lakossággal fizetteti meg az energetikai szektorra kivetett 2%-os adót”. Véleménye szerint a gáz és elektromos energia árának korlátozása „hazugság’, mert ez csak a termelőkkel közvetlen szerződésben álló „okos fiúk” által fizetett energiára vonatkozik, a lakosság nagy részére nem.

Ugyanakkor kifejtette: a távközlési vállalatokra kivetett adó tükröződni fog az ügyfelek által fizetett számlákban, és „korlátozza a lakosság hozzáférését a szabad és minőségi információhoz”.

Hirdetés
Hirdetés

Dancă „a világon példátlannak” nevezte azt, hogy egy, a szabad piac által meghatározott bankközi hitelkamatlábhoz (ROBOR) kötik a bankok adózását, amely – szerinte – „a lakosság által fizetett hitelrészletek növekedéséhez vezet”.

Cristian Băcanu, a PNL bukaresti szervezetének jogásza szerint, a kormányhatározat elfogadását semmi nem sürgette, így ez ellentmond az alkotmány 115-ös cikkelyének, megfogalmazása „homályos”, sérti a szabad piac elvét, továbbá ellentmond az alkotmány 35. és 44. cikkelyének is.

Hozzátette: a PNL bepereli a nép ügyvédjét, amennyiben nem tesz eleget kérésüknek, és nem támadja meg az alkotmánybíróságon a sürgősségi kormányrendeletet.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások