Felhívás!

Példamutató vezető

Példamutató vezető Románia

A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati kolozsvári ülésén Háromszékről Dálnoki Lajos megyei tanácsos, Réty község korábbi polgármestere kapta az RMDSZ Ezüstfenyő díját.

A kolozsvári SZKT-n huszonnégy erdélyi személyiség vehette át a 18. alkalommal odaítélt kitüntetést, amellyel az RMDSZ elismerését fejezi ki azoknak, akik kitartóan, önzetlenül szolgálják az erdélyi magyar közösséget az élet különböző területein.

„Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezete idén Dálnoki Lajost jelölte az Ezüstfenyő díjra, ugyanis életpályája, közéleti hitvallása példamutató minden nemzedék számára. Személyében olyan lelkiismeretes közösségi vezetőt ismertem meg, akinek tevékenységét a nemzete és szülőföldje iránti szeretet határozta meg, akinek a közért végzett munka iránti alázata etalon” – fogalmazott Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke.

Dálnoki Lajos azon kevesek egyike, aki szülőfaluját önként soha el nem hagyta, megbecsülhető kor – hatvanöt év – sűrűsödik hűséges kötődésébe, hangzott el méltatásában. Rétyen született 1955. január 15-én, géptervező technikusként két évtizedet dolgozott a sepsiszentgyörgyi gépgyárban. Egészen a kezdetektől, 1990-től az RMDSZ tagja, polgármestersége időszakában (2004–2016) a helyi szervezet vezetője, de tevékenykedett községi tanácsosként, 2016-tól pedig megyei tanácsosi tisztséget tölt be. 

(az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének sajtóirodája)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. január 20., 13:09
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ez aztán a kellemes meglepetés! Végre magassabb szinten is értékelik Dálnoki Lajos úr sok éven keresztül végzett jó munkáját. Minket nagy örömmel tőlt el az Ezüstfenyő dij odaitélése. Csak graturálni tudunk az adakozóknak is, s Dálnoki Lajos úrnak is. Veres László és Felesége, most Székesfehérvárról.

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 16:01
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A tisztség/tisztségek remélem nem függenek össze a rétyi faüzemmel! Miért ad ezüstfenyő díjat az udemeré?! Mert a többit már rég kivágta!😁
    Ha tényleg nem kormos az Úr orra gratulálok!

  • User
    Dátum: 2020. január 20., 19:50
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Ez az Ezustlancfuresz dij, csak fenyonek van alcazva. Hiszen mindenki tudja, hogy ennel a partnal minden alca. Meg ok is. Ok magyarnak alcazzak magukat !!!