„Erkölcsi kötelesség” volt

Kovászna Megye Tanácsa és Kovászna város önkormányzata pénteken 1,5 millió lejért megvásárolta a felszámolás alatt levő Brafor erdőkitermelő vállalat Kovászna–Kommandó közötti keskeny nyomtávú vasúthoz és a siklóhoz kapcsolódó aktíváit.

„Háromszéknek, Kovászna városának rendkívül értékes ipartörténeti műemléke a Kovászna–Kommandó kisvasút és sikló. Évek óta készülünk arra, hogy megmentsük, bekapcsoljuk a turisztikai körforgalomba. Végre most jogilag is lehetőségünk nyílt megvásárolni a csődbe ment Brafor kommandói vagyoná­nak egy részét, a megyei önkormányzat tulajdonába került az egykori vasútállomás területén található épületek zöme, köztük szerelőműhelyek, raktárak, rendezőpályaudvar, fűrésztelep stb., valamint 8,5 km sínpár az alatta levő 5,2 hektáros területtel” – tájékoztatott Tamás Sándor, megyetanácselnök, aki elmondta: a megyei önkormányzat 886 267 lejért vásárolta meg az aktívákat.

A Brafor Kovászna város közigazgatási területén található tulajdonát a helyi önkormányzat vette meg. „A nagy vasútállomás mellett egy félhektáros területet vásároltunk, valamint egy javításra szoruló, de még működőképes hidat a Horgász-patak fölött a Tündérvölgyben, illetve 19 km sínpárt a vasútállomástól a Tündérvölgyön és a siklón keresztül egészen Kommandó közigazgatási határáig. Kovásznán a sínek alatti terület állami tulajdonban van, részünkről a következő lépés ennek a tisztázása, ugyanis ahhoz, hogy pályázni tudjunk, bár legalább használati jogunk kell legyen” – ismertette Gyerő József, Kovászna polgármestere, aki elmondta, az összérték közel 600 ezer lej.

A kovásznai helyi tanácsban egyöntetű szavazattal döntöttek arról, hogy élnek elővásárlási jogukkal, idézte fel a város vezetője: „Erkölcsi kötelessége a városnak, hogy ezt az ipari műemléket megmentsük, a kisvasút és a sikló meghatározó volt a település történelmében, hozzátartozik Kovásznához”. 

(KMT-sajtóközlemény)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.