Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összeférhetetlenséget és érdekellentétet állapítottak Bukarest első kerületének polgármesterénél

Összeférhetetlenséget és érdekellentétet állapítottak Bukarest első kerületének polgármesterénél Románia

Összeférhetetlenséget és érdekellentétet állapított meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) Bukarest első kerületének polgármesterénél, Clotilde Armandnál. Az ANI jelentette az ügyet a főügyészségnek.

A feddhetetlenségi ügynökség hétfő reggeli közleménye értelmében Clotilde Armand érdekellentétbe került és megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor a főváros első kerületének polgármestereként idén februárban önmagát nevezte ki egy, a közigazgatási kapacitás növelését célzó korrupcióellenes intézkedések kidolgozására és alkalmazására irányuló európai uniós projekt menedzserévé, 18.720 lejes anyagi haszonra téve szert ily módon.

Az elöljáró a projektmenedzseri kinevezéséről szóló dokumentum mellett olyan rendelkezéseket is aláírt, amelyek a juttatás legtöbb 30 százalékkal történő emeléséről szóltak – állítja az ANI.

A feddhetetlenségi ügynökség értesítette az ügyben a főügyészséget, jelezve a hivatali tisztség bizonyos személyek előnyben részesítésére történő felhasználása bűntettének gyanúját. 

Armand: nem jelent gondot, hogy a főügyészség átvizsgálja a dokumentumokat

Cáfolja Clotilde Armand az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenségre és érdekellentétre vonatkozó vádjait. A főváros első kerületének polgármestere azt állítja, az illetékes hatóságok rendjénvalónak találták az egyik uniós projekt menedzserévé való kinevezését.

Armand egy hétfői Facebook-bejegyzésben azt írta, a törvény szerint jártak el az uniós projekttel kapcsolatban, egyeztettek az európai beruházások és projektek minisztériumával, ugyanakkor a kinevezések előtt az illetékes hatóságok ellenőrizték és rendben találták az eljárást.

A kerületi polgármester hozzátette, az ANI vizsgálódása során az ügynökség minden igénylésére válaszolt, és a tevékenységeinek jogszerűségét igazoló dokumentumokkal alátámasztott álláspontot is benyújtott. „Semmiféle választ nem kaptam, és többször is megtagadták tőlem a dossziéhoz való hozzáférést” – nyomatékosította.

Állítása szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) egyik első kerületi tagja tett panaszt ellene az ANI-nál. „Számunkra nem jelent gondot, hogy a főügyészség és a prefektus átvizsgálja az iratokat, minden dokumentumot a rendelkezésükre fogunk bocsátani” – tette hozzá Clotilde Armand.

PSD: az USR-nek kötelessége felfüggeszteni Clotilde Armand párttagságát

 Szociáldemokrata Párt (PSD) felszólította hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetséget (USR), hogy ugyanazokat a feddhetetlenségi kritériumokat tartsa szem előtt Clotilde Armand fővárosi első kerületi polgármester esetében, mint amelyeket más, bűncselekményekkel vagy összeférhetetlenséggel gyanúsított politikusokkal szemben alkalmazott.

A PSD közleménye szerint az USR-nek morális kötelessége sürgősen vezetőségi ülést összehívni és felfüggeszteni Clotilde Armand párttagságát mindaddig, amíg le nem zárul az ellene zajló eljárás. „Ellenkező esetben merő demagógiának fog bizonyulni a tisztségviselők feddhetetlenségét hangoztató USR-s diskurzus” – írják.

A PSD úgy véli, hogy minden nap, amit Clotilde Armand az polgármesteri székben tölt el, sértő a főváros első kerületének lakóira nézve, főleg azokra, akik a korrupcióellenes jelszavaknak köszönhetően szavaztak rá.

Florin Manole, a PSD első kerületi szervezetének elnöke emlékeztetett, hogy az USR minden alkalommal visszalépésre szólította fel azokat a politikusokat, akik ellen büntetőeljárás indult, mindaddig, amíg meg nem születik a jogerős felmentő ítélet az ügyükben. Ugyanezt kell tennie a pártnak most az USR színeiben megválasztott Armanddal is – vélekedett.

A PSD sérelmezi, hogy az első kerületi polgármester 30 százalékkal növelte meg saját fizetését a korrupcióellenes projektek menedzseléséért abban az időszakban, „amikor a kerület utcái hulladékkal és patkányokkal voltak tele”.

„A feddhetetlenségi ügynökség szerint a polgármester asszony az európai alapoknak okozott kárt, így az ügy az Európai Ügyészség hatáskörébe kerül” – olvasható a PSD közleményében.

forrás: Agerpres

fotó: Clotilde Armand/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük