Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Orban: június 14-én vagy 21-én lesznek a helyhatósági választások

Orban: június 14-én vagy 21-én lesznek a helyhatósági választások Románia

A 2020-as helyhatósági választások június 14-én vagy 21-én lesznek – közölte vasárnap este a B1 televízió műsorában Ludovic Orban miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés

A kormányfő emlékeztetett: a helyi választottak mandátuma négy évvel az eskületétel után, június második felében jár le, ezért a választásokat legkésőbb június 21-ére ki kell írni.

Hozzátette, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem mondott le arról, hogy a polgármestereket két fordulóban válasszák meg: megpróbálják elérni azt, hogy a képviselőház tűzze naprendre azt a vonatkozó törvénymódosító javaslatot, amelyet még 2017-ben nyújtottak be a parlamentbe. A miniszterelnök elismerte, hogy ez nem lesz egyszerű, hisz a liberálisoknak és szövetségeseiknek nincs többségük a képviselőházban.

A kormányfő elmondta: minden nagyobb helységben közvélemény-kutatásokat fognak végezni, hogy a legnépszerűbb jelölteket állítsák, és az a céljuk, hogy minél nagyobb arányú győzelmet arassanak a PSD fölött. Ezért a célkitűzésért nem zárják ki, hogy helyi szinten egyezséget kössenek annak a két pártnak a képviselőivel, amelyekkel „együtt voltak ellenzékben” az utóbbi időben a parlamentben.

Ami az előre hozott választások időpontját illeti, Orban szerint ez több mindentől függ, legvalószínűbb, hogy erre június közepén kerül sor.

Orban lesz a PNL kampányfőnöke

A Nemzeti Liberális Párt végrehajtó bizottsága Ludovic Orban pártelnököt bízta meg hétfőn a helyhatósági, illetve a parlamenti választásokat megelőző kampány vezetésével.

Orban a párt vezetőtestületének ülése után közölte, ő fogja ellátni a kampányfőnöki teendőket, a kampánycsapat tagjairól és az alakulat által követendő stratégiáról jövő héten döntenek.

Ludovic Orban rámutatott, a PNL célul tűzte ki, hogy március 1-jéig nevesítse polgármester-jelöltjeit, majd március 1-je és 7-e között a párt vezetőtestületei hagyják jóvá a jelöléseket.

A PSD vagy beiktatja a liberális kormányt, vagy belemegy az előre hozott választásokba

A Szociáldemokrata Pártnak (PSD) csak két lehetősége van: vagy beiktatja a liberális kormányt, vagy belemegy az előre hozott választásokba – állapította meg Ludovic Orban.

Meglátása szerint az „nagyon visszás” lenne, hogy szociáldemokraták beiktassák azt a kormányt, amelyet bizalmatlansági indítvánnyal megbuktattak. Másrészt nehezen képzelhető el, hogy a PSD bojkottálná az új kormány beiktatásáról szóló parlamenti ülést, mert nagy lesz a „társadalmi nyomás”.

Orban megerősítette: hétfőn, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos tanácsa jóváhagyja, közzéteszik az új kormány összetételét és a kiegészített kormányprogramot. A kormányfő szavaiból azt lehetett érteni, hogy a miniszterek névsora valószínűleg megegyezik a legutóbbi kabinet lajstromával.

A PNL képviselői biztosítják a kvórumot a kormány beiktatásán, de nem szavaznak

A Nemzeti Liberális Párt képviselői biztosítják a kvórumot a kormány beiktatásán, de nem szavaznak – közölte a miniszterelnök.

A kormányfő szerint a liberális képviselők „megbízhatók”, így akár ellenszavazatot is leadhatnának, de „okosabb”, ha a padjaikban maradnak. Véleménye szerint fontos, hogy az ülésen legyen kvórum.

„Célunk Románia megfelelő kormányzása. Álláspontunk szerint Románia megfelelő kormányzása a jelenlegi parlamenttel nem biztosítható. A jelenlegi parlament gyakorlatilag a 2016 decemberében megválasztott parlament, és teljes mértékben ellentmond a román állampolgárok elvárásainak” – jelentette ki Orban.

Hozzátette: amennyiben a hétfőn bemutatandó kormány nem kapja meg a parlamenti képviselők többségének szavazatát, Klaus Johannis államfő jogköre, hogy új miniszterelnököt jelöljön ki.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük