Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyugdíjrendszer: újabb változások idén

Nyugdíjrendszer: újabb változások idén Románia

Idén ismét változások előtt áll a romániai nyugdíjrendszer. Ezek mind a magán, mind az állami szektort érintik. Most úgy néz ki, hogy a nyugdíjpont értéke csak szeptembertől emelkedik.

Hirdetés
Hirdetés

A beharangozott január elsejéhez képest vélhetően csak szeptember elsejével emelkedik a nyugdíjpont értéke, ami a jelenlegi 1100 lejről 1265 lejre nőhet. Példaként: akinek 1,2 nyugdíjpontja van, az 198 lejjel kap majd többet, 1,5 pont esetében a növekedés 247, míg két pont után 330 lej lenne. A garantált nyugdíj a jelenlegi 640 lejről 704 lejre nő, ez azt jelenti, hogy minden személy, aki ebbe a kategóriába esik, ugyanakkora összeget fog kapni, függetlenül a ledolgozott évek számától.

A 2019-es év másik újdonságát a nyugdíjak tervezett újraszámolása jelenti. Ez elsősorban azokat érinti, akik aktív periódusokban olyan munkát végeztek, ami egyes vagy kettes besorolású volt. Az ő nyugdíjukat a 2018-ban megjelent 221-es számú törvény alapján számolnák újra, és vélhetően némileg több pénzt kapnának ennek köszönhetően. A munkaügyi miniszter bejelentése szerint a törvényt visszamenőleg is alkalmaznák, és a különbözetet is megkapnák az érintettek – igaz, csak 2018 októberétől számítva. Amennyiben az újraszámolás révén mégis csökkenne egy-egy személy juttatása, akkor a régi számítási rendszert alkalmaznák, hogy senki se rövidüljön meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás