Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem oktathatnak többé erőszakos bűncselekményekért elítélt tanárok

Nem oktathatnak többé erőszakos bűncselekményekért elítélt tanárok Románia

Nem tölthetnek be pedagógusi, nevelő-oktatói, vezetői, szakirányítói vagy ellenőrző tisztséget a romániai közoktatásban és felsőoktatásban azok, akiket jogerősen elítéltek az oktatói szakma gyakorlása közben személy ellen elkövetett szándékos bűncselekményért – döntötte el kedden a szenátus.

Hirdetés
Hirdetés

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által kezdeményezett törvénymódosítást a képviselőház korábban hallgatólagosan (érdemi vita nélkül) elfogadta, a véglegesítésében illetékes szenátus pedig egyhangúlag szavazta meg.

A törvény kezdeményezőinek indoklása szerint Romániában rendszeresen beszámol a média a diákokat bántalmazó, helyzetükkel visszaélő pedagógusokról, és sok esetben az is kiderül, hogy az illető tanárok „visszaesők”, erőszakosságukról a kollégák, az iskola vezetői is tudtak, de eddig nem voltak jogi eszközeik arra, hogy eltávolítsák a pályatévesztett, és erkölcsileg alkalmatlan embereket az oktatási rendszerből.

Az USR eredetileg minden, szabadságvesztéssel sújtott szándékos bűncselekményre kiterjesztette volna az összeférhetetlenséget. Az indoklásban felhozott példák között nemcsak erőszakos cselekmények, hanem okirathamisítás és csalás is szerepeltek.

A törvénytervezet a szenátus jogi és oktatási szakbizottságának együttes ülésén nyerte el végső formáját.

A jogszabályban szereplő tiltás érvényét veszti, ha olyan fordulat következik be – az ítélet megsemmisítése, amnesztia, kegyelem – amely megszünteti az ítélet jogkövetkezményeit.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. július 22., 20:59
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Az egyik kollegám- megbecsült, tapasztalt pedagógus- egy délután, órák után, az iskola udvarán volt. Amikor a falhoz közeledett, az emeletről egy kölyök nyakon öntötte hideg vízzel. A tanár meglátta, felment és adott neki egy pofont. Egyet, nem erőset. Alig kerülte el a kidobatást. (A pedagógus, nem a tróger gyerek). Szóval., vannak esetek és esetek.

  • User
    Dátum: 2020. július 22., 20:53
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Mi van azokkal, akik egymás gyarló tévedéseit felfújták, de nemcsak egyeseket, hanem éppen többeket is öngyilkosságba, vagy közösségi kiszorultságra kényszerítettek?