Ne legyenek egyenlőbbek!

Ne legyenek egyenlőbbek! Románia

Megszüntetné a kormány a rendőrök 47 éves koruk előtti nyugdíjba vonulásának lehetőségét, és meggátolná azt is, hogy a korkedvezménnyel nyugállományba vonultakat visszafoglalkoztassák az állami szektorban – írja az MTI.

 

Carmen Dan belügyminiszter a România Liberă című lapnak azt nyilatkozta, jelenleg azok a rendőrök, akiknek megszűnik a munkaköre, vagy akinek átszervezik az alegységét, bármilyen más munkakört elutasíthatnak és nyugdíjba vonulhatnak már 47 éves koruk előtt is, ha egyébként teljesítik a nyugdíjazás feltételeit. A tárcavezető szerint több mint 12 ezer rendőr ment tavaly korkedvezménnyel nyugdíjba, mivel a nyugdíjuk az addigi bérüket is meghaladta, és semmi sem akadályozta őket abban, hogy a nyugellátásuk mellett újabb állást vállaljanak. Hozzátette, a kormány ősszel módosítani fogja a rendőrök jogállásáról szóló törvényt.

Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter egy hétvégi tévéinterjújában a korkedvezményes nyugdíjasok állami visszafoglalkoztatását bírálta. „Ennek véget kell vetni: nem kaphatsz egyszerre nyugdíjat és fizetést is az államtól. Nyugdíjba vonultál, viszontlátásra! Esetleg mehetsz a magánszférába. Biztos, hogy erről is kidolgozunk egy döntést” – jelentette ki a tárcavezető.

A România Liberă szerint a Ponta-kormánynak a fegyveres szervek különleges nyugellátásáról két éve hozott törvénymódosítása több mint húszezer jól képzett, ereje teljében lévő katona, rendőr és hírszerző idő előtti nyugdíjba vonulását eredményezte, súlyos káderhiányt okozva a nemzetbiztonsági rendszerben. A lap szerint Ponta azoktól a tábornokoktól akart ily módon megszabadulni, akiket politikai ellenfele, a jobboldali Traian Băsescu államfő juttatott fontos tisztségekbe, csak azzal nem számolt, hogy a katonanyugdíjak folyamatosan növekedni fognak és veszélybe sodorják a költségvetési egyensúlyt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.