Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nagyszebenben nyitják meg Románia első ukrán iskoláját

Nagyszebenben nyitják meg Románia első ukrán iskoláját Románia

A Fel a szívvel (Sus inima) Egyesület csütörtökön bejelentette, hogy Romániában elsőként, kizárólag ukrán menekült gyermekeket oktató iskolát nyit Nagyszebenben.

Az egyesület közleménye szerint egy magániskoláról van szó, ahol egy tanévre 200 lejes tandíjat kell fizetni.

Tájékoztatásuk szerint október elsején nyitott kapuk napot tartanak a Smârdan utca 5. szám alatt található tanintézetben, délelőtt 10 és délután 2 óra között. Az oktatás október 3-án, hétfőn kezdődik, és az ukrajnai tanterveknek megfelelően zajlik. Az iskolában 4 tanító, egy románnyelv-tanár, egy angolnyelv-tanár, egy ukrán anyanyelvet és irodalmat oktató tanár és két, művészeteket és műszaki képzést oktató pedagógus fog tevékenykedni. A román nyelvet oktató személy kivételével a teljes tanári kar Ukrajnából menekült pedagógusokból áll.

Az iskolát befogadó épületet a nagyszebeni evangélikus egyházközség bocsátotta az egyesület rendelkezésére. A projekt szerint a most eltervezett formában az oktatási intézmény kilenc hónapig – 2022 októberétől 2023 júniusáig – fog működni, ez idő alatt az ukrán gyerekek megtanulhatnak románul, és a jövő tanévtől kezdődően már a román közoktatási rendszerben folytathatják tanulmányaikat diákokként (és nem órahallgatókként, mint jelenleg), vagy pedig visszatérnek Ukrajnába – olvasható a közleményben.

Carmen Chindriş egyesületi elnök tájékoztatása szerint eddig 234 5-9. osztályos ukrán menekült gyermek iratkozott be az iskolába.

(forrás: Agerpres, fotó: Haáz Vince)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások