Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meleşcanu visszafogott nyilatkozatok tételére kérte Budapestet

Meleşcanu visszafogott nyilatkozatok tételére kérte Budapestet Románia

Teodor Meleşcanu külügyminiszter arra kérte kedden magyar hivatali kollégáját, Szijjártó Pétert, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben a magyar-román párbeszédet mesterséges módon feszültté tették – derül ki a román külügyminisztérium közleményéből.

Hirdetés
Hirdetés

A közlemény szerint a két tárcavezető a szlovákiai Csorbatón folytatott megbeszélést az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri találkozóján. Ez alkalomból Teodor Meleşcanu arra kérte magyar hivatali kollégáját, hogy a budapesti hivatalosságok „visszafogottságról” tegyenek bizonyságot nyilatkozataik során, ugyanis az utóbbi időben „mesterséges módon” feszültté tették a magyar-román párbeszédet.

Teodor Meleşcanu kifejtette, hogy minden helyzetben csakis a nyílt és pragmatikus, az európai, euroatlanti értékekkel, valamint a Románia és Magyarország közötti stratégiai partnerséggel összhangban levő kommunikáció vezethet megoldáshoz – tájékoztat a külügyi tárca.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás