Felhívás!

Meghallgatásra várja a pénzügyminisztert a szenátus gazdasági bizottsága

Meghallgatásra várja a pénzügyminisztert a szenátus gazdasági bizottsága Románia

Meghallgatásra várja jövő kedden 11 órára Florin Cîţu pénzügyminisztert a szenátus gazdasági bizottsága, hogy magyarázattal szolgáljon a tárca által az elmúlt időszakban eszközölt hitelekről, nyilatkozta szerdán az Agerpres hírügynökségnek Daniel Zamfir, a bizottság elnöke.

“Lássuk, miért vett fel hiteleket. Lássuk, tényleg kettős könyvelés volt-e a pénzügyminisztériumban, ahogyan azt a miniszter nyilatkozta három hónappal ezelőtt. Azoknak a kijelentéseknek következményei lettek: lerontották az ország külföldi értékelését, előnytelenebb hiteleket vettünk fel” – fejtette ki Zamfir.

A szakbizottság elnöke kedd este a Facebookon azt írta, hogy “sürgősen” meghallgatásra hívja a pénzügyminisztert.

“Mintha nem lett volna elég az a két hónap alatt felvett 20 milliárd lejes hitel, Cîţut nem lehet leállítani! Most a külföldi bankoktól vesz fel még 3 milliárd eurót, a lehető legnagyobb, 2,04%-os kamattal; ez a kamat magasabb, mint Bulgária, Lengyelország, sőt, akár Görögország esetében is! Tehát 7 milliárd euró két hónap alatt, ez merő ostobaság! Mit csinált az eddig felvett pénzösszegekkel?” – írta Zamfir.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások