Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megbukott az alkotmánybíróságon a kormány két, felelősségvállalással előterjesztett tervezete

Megbukott az alkotmánybíróságon a kormány két, felelősségvállalással előterjesztett tervezete Románia

Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság szerdán a Ludovic Orban vezette kormány első két, tavaly decemberben felelősségvállalással előterjesztett törvénytervezetét.

Hirdetés
Hirdetés

A tavaly november óta kisebbségben kormányzó, további öt frakció támogatására szoruló Nemzeti Liberális Párt (PNL) azóta is több ízben, a parlamenti vitát mellőzve, a kormány mandátumát kockára téve, kormányzati felelősségvállalással próbálta érvényesíteni törvényhozási prioritásait.

Az ilyen módon előterjesztett tervezetek hatályba lépését elvileg csak a kormány megbuktatásával akadályozhatja meg a parlament. Mindazonáltal ezen jogszabályok kihirdetése előtt is kérhetnek előzetes normakontrollt a képviselők.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) óvásában arra hivatkozott, hogy alkotmányellenes a kormány beavatkozása a törvényhozás folyamatába olyan témakörökben – ebben az esetben a diákszállítás, illetve az igazságszolgáltatás megszervezése terén -, amelyekről törvénytervezetek szerepelnek a parlament napirendjén.

Az alkotmánybíróság a PSD-nek adott igazat. Az első törvény a diákszállítást nyilvánította volna közszolgáltatássá, a második pedig az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló törvény azon előírásának hatályba lépését halasztotta volna el, amely kettőről négy évre növeli az ügyészi és bírói karrierre pályázó jogászoktól megkövetelt szakmai tapasztalatot.

Ludovic Orban ingerülten reagált a döntésre, amellyel szerinte az alkotmánybíróság megfosztja a szegénységben élő falusi gyerekeket az ingyenes közszállítástól, és „időtlen időkig” meghosszabbítja az ingázók biztonságát veszélyeztető felelőtlen szállítási cégek működési engedélyét.

A miniszterelnököt azért is kellemetlenül érintette a döntés, mert szerdán egy újabb kormányzati felelősségvállalás miatt tartózkodott a parlamentben. Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök meg is ragadta az alkalmat és a szószékről figyelmeztette: most már az alkotmánybíróság is egyértelművé tette, hogy demokráciaellenes a kormányzati felelősségvállalás a parlamenti vita tárgyát képező jogszabályokért.

A házelnök újabb tervezete visszavonására, sőt lemondásra szólította fel Ludovic Orbant, a miniszterelnök azonban a felszólítás és az alkotmánybírósági precedens ellenére kormányzati felelősségvállalást jelentett be a kétfordulós polgármester-választás bevezetésére.

Barna: az alkotmánybíróság döntése felszámolhatja a felelősségvállalással történő jogalkotás intézményét

Magát a felelősségvállalással történő jogalkotás rendszerét számolhatja fel az alkotmánybíróság szerdai döntése, ha ez arra az érvre alapul, hogy nem lehet felelősségvállalással elfogadni egy jogszabályt, hogyha a parlamenthez korábban már benyújtottak hasonló tematikájú törvénytervezetet – vélekedett szerdai nyilatkozatában Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

Barna kifejtette, ha valóban igazak azok az információk, miszerint az alkotmánybíróság azért adott helyt a Szociáldemokrata Párt óvásának, mert a kormány által felelősségvállalással elfogadott jogszabályéhoz hasonló tematikájú törvénytervezet van a parlament asztalán, akkor ezzel gyakorlatilag felszámolják a felelősségvállalással történő jogalkotás intézményét. Ez pedig azt eredményezné, hogy amennyiben a parlamentnek időszakosan a kormánytól eltérő politikai színezetű többsége van, akkor a kabinet ‘keze-lába meg van kötve’ – ugyanis ilyen logika alapján minden felelősségvállalással történő jogalkotásnak elejét lehet venni azzal, hogy benyújtanak egy hasonló tematikájú tervezetet a parlamenthez.

Dan Barna szerint ezek után kérdésessé válik a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvény sorsa is, amelyet szerdán fogadott el felelősségvállalással az Orban-kormány.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük