Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Medvével találkozott Tánczos Barna Sepsibükszádon

Medvével találkozott Tánczos Barna Sepsibükszádon Románia

Medvével találkozott hétfő reggel útban Bukarest felé Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető Facebook-bejegyzése szerint Sepsibükszádon látta a medvét.

Hirdetés
Hirdetés

„Ma reggel Bukarest felé haladva Sepsibükszád településen találkoztam ezzel a medvével. Nem ijedt meg az autóktól és az emberek jelenlététől sem. A minisztérium által kidolgozott jogszabálytervezetben előírt azonnali beavatkozás értelmében: amennyiben ‘az állat lakott településeken alkalmanként megfigyelhető’ és ‘nem riad el az emberi jelenléttől’, akkor ez a jelenség a kevésbé veszélyes kategóriába lesz sorolható és ‘elhajtással távolítható el’ a településről” – áll a miniszter bejegyzésében, amelyhez egy fotót is csatolt a medvéről.

Később a Digi24 televíziónak nyilatkozva Tánczos azt mondta, nem ez az első alkalom, amikor medvét lát, kisebb vagy nagyobb távolságról.

„Ez egy kisebb példány volt, egy néhány hete lekaszált területen járt, és egyszerűen nem érdekelték sem az autók, sem a járókelők. (…) Én az autóból készítettem a fotót, nem szálltam ki” – magyarázta.

Hozzátette, a minisztérium által kidolgozott és már tárcaközi jóváhagyásra bocsátott jogszabálytervezet világosan előírja majd, hogy az egyes medvék jelentette kockázat függvényében – kicsi, közepes vagy nagy kockázat – miként léphetnek közbe a hatóságok.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. július 5., 14:46
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Ez a medve már vasárnap este ott volt Bikszad mellett…. csoda , hogy az éjszaka folyamán nem jelentettek kartetelt a faluból… Úgy látszik nem volt éhes…

  • User
    Dátum: 2021. július 5., 15:32
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Kb vagy 10 medvet kellene a romania parlamentbe beengedni hogy a sok idiota ugymond minket kepviselo honatyaknak immar megjojon vegre a jozon eszuk. Ha nem tesznek igy akkor sok mar nem kell elteljen es a varosok utcain is setifikalnak meg nagyobb letszamban a nagyvadak es majd akkor se teszunk semmit.Es ha egyre tobb emberre tamadnak ra akkor se teszunk semmit.Tehat a semmitteves nagymesterei a mai napi politikusaink.Abban a pillanatban amikor a roman alkotmany kimondja hogy az emberi elet a legfontosabb – olyan inteszkedeseket kell hozni (es a zoldekre tojni magasbol mert nem ok vezetik Romaniat) hogy ne a medve legyen az elso hanem az ember.Ha nem igy merul fel a problema akkor a mai helyzet fog fokozodni es folytatodni. Szo szerint mindjart ugatnak a medvek a varosba. Az allamelnok viszont halgat amikor mindenre van mondanivaloja, tehat ez is gyanus. Hadd egyek a medvek az embereket – kevesebb nyugdijat kell kiadni az allamkaszbol.

  • User
    Dátum: 2021. július 5., 21:03
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Csodas! A medve nem jatek, de a szunyog sem. Utibbi irtasara nem kell (meg) kulonosebb engedelyert fordulni az ONG-hez.
    Kerjuk Kezdivasarhelyen is surgosen ismeteljek meg a permetezest, repulovel, mert 19 ora utan mar egyszeruen a varos kozponti reszeben sem lehet levegozni. Rajzanak a szunyogok. A sok eso kedvezett nekuk, mi pedig maradunk szobafogsagban?
    A hati permetezos megoldas korant sem jo, mert a tanacs munkasai az udvartereket, zsak utcakat messzirol elkerulik, legyen szo szunyog vagy gyomirtasrol, en utcaseprot, kanalis (esoviz pucolot) ezekben az udvarterekben nem lattam. Meg azokban sem, ahol a macskakovezes (szebb neven utburkolat) megvan.
    Szegyen uraim! Pedig az itt lakok is a varos polgarai, becsuletes (amugy 1-es es 2-es zona) legmagasabb adot fizeto lakok.
    Elviselhetetlen, hogy az esovizlefolyokba szennyleveket ontenek, ez is csodas szunyog tanya. Nyuvek es buz. Ez a varoskep, alig a hivatal epuletetol 50-100 meterre!
    Ezt is mutassak meg a kornyezet miniszternek.
    Ha nem oldjak meg Onok a problemat, majd talan a Kornyezetvedelmi hivatal Onokre es a GospComra kirott buntetesekkel rabirja a varisvezetest.
    Amennyiben azonnal nem rendelik el ezen udvarterek es kozterek tisztitasat, rovar es gyomirtasat, ugy csutortoki keltezessel a szakminiszterhez fordulunk az elheto korulmenyek biztositasa erdekeben!

    • User
      Dátum: 2021. július 6., 13:30
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Permetezd bé te magadot szunyogriasztóval! 😀 Ha észrevetted vóna: a tavaj megpermetezték a szunyogokot egy repüllővel: a zeredmény az vót, hogy minden rovar, a méhek es jól megdöglöttek, kivéve a szunyogokot. Azok tullélték, met hajnalbann, amikor az AN-2 ébresztőt tartott, olyankor a szunyogok még az igazak álmát alutták a lapik alatt, dea méhek és egyeb bugarak pedig mán ébren vótak s dolgoztak. Így azok döglöttek meg. Ugyhogy csak haggy te békit a szunyogoknak s inkább rühöllődjél ha megcsipnek.

  • User
    Dátum: 2021. július 7., 9:02
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Hat medve, hány medve? Hogyan illik őkelméket szólítani? Csapat-féltucat, nyáj-falka, banda-raj, egyéb nem jut eszebe, két nagy s négy kicsi. Tenyész medvecsalád.