Felhívás!

FRISSÍTVE: Literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát a kormány

FRISSÍTVE: Literenként 50 banival kompenzálja az üzemanyagok árát a kormány Románia

Literenként ötven banival kompenzálják az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, ennek a felét állja az állam – jelentette be csütörtökön a miniszterelnök.

A kormányülés után adott nyilatkozatában Nicolae Ciucă rámutatott, a szakértőkkel folytatott egyeztetést követően fix összegű, 50 banis árkompenzáció bevezetéséről született döntés, hogy a polgárok és a cégek kevesebbet fizessenek az üzemanyagért. Mint rámutatott, más országok – például Spanyolország és Franciaország – is hasonló intézkedést fogadtak el.

Az intézkedés finanszírozását fele-fele arányban biztosítja az állam és az olajtársaságok – számolt még be Ciucă.

Az árkompenzációs mechanizmust a tervek szerint három hónapig alkalmazzák, majd ezt követően a kormány szükség esetén újabb intézkedésekről dönt.

“Az árkompenzációt a töltőállomásoknak fel kell tüntetnük a kiállított nyugtákon. A kompenzációs csomag értéke erre az időszakra kétmilliárd lej lesz, amelynek fele az állami költségvetésből származik” – fűzte hozzá a kormányfő.

Megemlítette továbbá a készülőfélben levő rendeletet, amely a spekulatív drágítások visszaszorítását célozza, és mint ilyen, “biztosítja a fogyasztók magas fokú védelmét az indokolatlan áremelésekkel szemben”.

A tervezett intézkedések nem hatnak ki a beruházási költségvetésre – nyomatékosította még a miniszterelnök.

PSD: tiszteletben tartjuk a kormányfő döntését, de a szociáldemokraták javaslata jobb lett volna

A Szociáldemokrata Párt (PSD) csütörtökön rámutatott, tiszteletben tartja Nicolae Ciucă kormányfő döntését az üzemanyag árának kompenzálását illetően, azonban úgy véli, hogy a szociáldemokraták által javasolt alternatíva sokkal jobb lett volna, és ha az árak ismét nőni kezdenek, újra javasolni fogják az ármaximálást vagy az árrés korlátozását.

A szociáldemokraták emlékeztetnek, hogy az elmúlt napokban több megoldást is javasoltak az üzemanyagárak “jelentős csökkentésére”.

“Nicolae Ciucă kormányfő az egységes árkompenzáció mellett döntött, amely részben az államot, részben a magánszférát terheli, és az üzemanyagárak 50 banis árcsökkenését eredményezi. Tiszteletben tartjuk a kormányfő döntését, de továbbra is úgy gondoljuk, hogy a PSD alternatívája jobb lett volna, és jobban megfelelt volan a lakosság elvárásainak” – tette közzé üzenetét a Facebookon a párt.

A szociáldemokraták állítása szerint az árkompenzációt valóban alkalmazták más országok is, de az intézkedés csak rövid ideig, “néhány hétig működött, majd az árak ismét emelkedni kezdtek, és meghaladták az intézkedés bevezetése előtti szintet”.

Amennyiben ez megtörténik a romániai piacon is, a PSD ismét javasolni fogja a kormánykoalícióban az ármaximálást vagy az árrés korlátozását – szögezik még le a szociáldemokraták.

USR: az áfa csökkentése 1 lejjel csökkentené az üzemanyag árát

A kormány által az üzemanyagra megállapított literenkénti 0,5 lejes árkompenzáció “álmegoldás, amely senkinek sem segít” – állítja csütörtökön kiadott közleményében a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

“Ahelyett, hogy elfogadta volna az USR javaslatát az áfa 19%-ról 5%-ra történő csökkentéséről, a PSD-PNL kormány a legrosszabb megoldás mellett döntött: literenként 50 banival kompenzálják az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését. Ez ismét túl kevés, és túl későn. Az USR áfa-csökkentésre irányuló javaslata több mint 1 lejjel csökkentette volna a gázolaj és a benzin árát” – olvasható a közleményben.

Az USR azt is felrója a kormánynak, hogy az intézkedést csak három hónapra tervezik, amikor “az árak hónapról hónapra folyamatosan nőnek”, az elmúlt egy hónap alatt például a benzin literenkénti ára átlagban 6,1 százalékkal nőtt, így egy üzemanyagtartálynyi benzinért 25 lejjel többet kell fizetni, mint egy hónappal korábban.

Az alakulat “képmutatással” vádolja a Szociáldemokrata Pártot (PSD), mivel bár az beismerte, hogy a kormányfő hibás döntést hozott, “a kisujját sem mozdítja” a helyzet jóvátétele érdekében.

“Megdöbbentő a PSD-PNL makacssága, hogy rossz intézkedéseket hozzon a valós problémák kezelésére” – jelentette ki Cristina Prună USR-s képviselő, aki figyelmeztetett, hogy mivel a kompenzálást fix összegben szabták meg, a lakoság egyre kevésbé fogja érezni zsebén az intézkedés hatását, ha az üzemanyagárak tovább emelkednek. Ezzel szemben az USR által támogatott áfa-csökkentés az árak további emekedése esetén is hatékony maradna.

Iohannis: 50 bani is pénz

Klaus Iohannis államelnök csütörtökön kijelentette, hogy nem lehet csökkenteni az üzemanyag jövedéki adóját, és a közvetlen ármaximálás vagy ártámogatás sem lehetséges, megjegyezve, hogy Nicolae Ciucă miniszterelnök biztosította őt arról, hogy a literenkénti 50 banis kompenzáláshoz szükséges összeg fedezhető a költségvetésből.

“A jövedéki adó csökkentése csak látszólag opció a kormányok számára, a valóságban az európai jogszabályok miatt nem lehetséges. Tehát a jövedéki adókat könnyű emelni, de ha csökkenteni akarják, nem mehetnek egy bizonyos szint alá. Tehát a vita itt nagyon gyorsan le is zárul” – szögezte le a Brüsszelben tartózkodó államelnök. Szerinte a kormány módosíthatja az áfát, állami támogatáshoz, vagy más mechanizmusokhoz folyamódhat ebben az esetben.

Rámutatott, a közvetlen ármaximálás vagy jelentős ártámogatás sem lehetséges, és a kormány annyit tett, amennyi lehetséges volt.

“Végül is, még 50 bani is pénz, amit nem kell kiadni, amikor tankolunk a benzinkútnál, és úgy gondolom, hogy azok számára, akik például teherszállításra nagy mennyiségű üzemanyagot fogyasztanak, ez a hónap végén érezhető lesz, egyesek számára jelentős mértékben” – magyarázta Iohannis.

Nyomatékosította, hogy a kormányfő biztosította afelől, hogy a kompenzáláshoz szükséges összeg fedezhető az állami költségvetésből.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások