Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Környezetvédelmi matrica jöhet

Környezetvédelmi matrica jöhet Románia

Németországi mintára a román kormány is környezetvédelmi matricás rendszert vezetne be a nagyvárosokban, ezzel helyettesítve a gépjárművek után eddig fizetett, február elsejével eltörölt környezetszennyezési díjat – közölte a Profit.ro portál pénteken.

Románia tíz évvel ezelőtti uniós csatlakozása óta különböző – a gépkocsi korától vagy környezetszennyezési paramétereitől függő – adónemekkel és illetékekkel próbálta elejét venni annak, hogy az Európai Unió autótemetőjévé váljék, de még így is négyszer annyi nyugatról behozott használt autót állítanak forgalomba, mint újat.

A regisztrációs adó vagy környezetvédelmi illeték eddig kipróbált változatairól kiderült, hogy sértik az uniós jogot, és mindegyik próbálkozásnak az lett a vége, hogy az állam futószalagon veszítette el az ellene indított kártérítési pereket, vagy önként visszafizette a járművek forgalomba íratásakor beszedett illetéket.  Az illeték eltörlése újabb használtautó-inváziót eredményezett, és a bukaresti kormány emiatt próbál újabb visszatartó illetékrendszert bevezetni. A járművekre környezetszennyezési adataik alapján különböző színű matricákat lehet majd váltani, a nagyvárosokat pedig zónákra osztják, és megszabják, hogy egy-egy adott zónába milyen színű matricával lehet majd behajtani.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük