Felhívás!

Kelemen: az RMDSZ a szenátusban is megszavazza a Toader elleni egyszerű indítványt

Kelemen: az RMDSZ a szenátusban is megszavazza a Toader elleni egyszerű indítványt Románia

Az RMDSZ a szenátusban is megszavazza az igazságügyi miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, ahogyan a képviselőházban is tette – nyilatkozta hétfőn Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök rámutatott, az RMDSZ szenátorai egyöntetűen úgy döntöttek hétfőn, hogy az alakulat támogatni fogja a felsőházban a Tudorel Toader miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt. Hozzátette, az érvek ugyanazok, mint a képviselőházi kezdeményezés esetében: a tárcavezető által kidolgozott 7-es sürgősségi kormányrendelet a parlament eddigi törekvéseivel ellentétes irányba módosította az igazságügyi törvényeket, “majd a miniszter előállt egy másik sürgősségi rendelettel, amellyel ismét módosítja a 7-es rendelet szinte minden módosítását”.

Kelemen ugyanakkor ismét hangsúlyozta, szerinte az igazságügyet érintő területeken egyáltalán nem kellene sürgősségi rendeleteket kiadni.

A Tudorel Toader igazságügyi miniszter elleni egyszerű indítvány szenátusi vitáját hétfőről szerdára halasztották a parlamenti frakciók vezetői. Parlamenti források szerint a döntés hátterében az áll, hogy több szenátor külföldön tartózkodik, így előfordulhat, hogy nem lesz kvórum a hétfői ülésen, amelyen az érintett, Tudorel Toader igazságügyi miniszter sem tud részt venni.

Az igazságügyi miniszter elleni egyszerű indítványt a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nyújtotta be. A dokumentum aláírói többek között azt kérik a tárcavezetőtől, hogy ne avatkozzon be az igazságszolgáltatás munkájába, hagyjon fel a büntetőjog és az igazságügyi törvények “ártalmas módosításaival”, illetve támogassa a bírák és ügyészek törvénytelenségeinek kivizsgálásával foglalkozó különleges ügyosztály felszámolására irányuló PNL-javaslatot.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.