Felhívás!

Jóváhagyták a diákok beoltására vonatkozó szülői szándéknyilatkozat formanyomtatványát

Jóváhagyták a diákok beoltására vonatkozó szülői szándéknyilatkozat formanyomtatványát Románia

Jóváhagyta az egészségügyi minisztérium a kiskorú diákok beoltására vonatkozó szülői szándéknyilatkozat formanyomtatványát.

A nyomtatványt a megyei tanfelügyelőségek közvetítésével osztják szét az iskolákban, és EZEN a címen is elérhető.

A kérdőívet a szülők rendelkezésére bocsátják, de kitöltése nem kötelező, illetve nem von maga után oltási kötelezettséget – nyomatékosítja közleményében az oktatási minisztérium.

Az egészségügyi és az oktatási miniszter közös rendeletében előírtaknak megfelelően a szülők által kitöltött nyomtatványokat az iskolában erre a feladatra kijelölt személynek kell majd továbbítania a megyei egészségügyi igazgatóságnak. A kérdőívet nem szükséges aláírni és elektromos formában is elküldhető. Kitöltése az iskolai mobil oltócsapatok megszervezését segíti elő – hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy a koronavírus elleni oltást csak a szülők írásos hozzájárulásával és jelenlétében kaphatják meg a diákok.

Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter kedden azt nyilatkozta, még egyetlen iskola sem kért mobil oltóegységeket a diákok immunizálására, mivel még nem véglegesítették a diákok beoltására vonatkozó szülői szándéknyilatkozat formanyomtatványát, amelyet az egészségügyi minisztériumnak kell kidolgoznia.

A tárcavezető hozzátette, a formanyomtatványon két kérdés fog szerepelni: az első az, hogy az illető személy/tanuló be van-e már oltva, és ha erre a kérdésre a válasz igen, akkor értelemszerűen már nem kell válaszolni a második kérdésre, amely azt firtatja, hogy be kívánja oltatni magát vagy sem. Erre a kérdésre három megadott válasz közül – igen, nem, még bizonytalan vagyok – lehet választani egyet.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.