Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Johannis támogatja a kormány döntését a kétfordulós polgármester-választás ügyében

Johannis támogatja a kormány döntését a kétfordulós polgármester-választás ügyében Románia

Támogatja a kormány arra vonatkozó döntését, hogy felelősséget vállal a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért, jelentette ki Klaus Johannis államfő csütörtökön.

Hirdetés
Hirdetés

„A kormány ma úgy döntött, hogy felelősséget vállal a kétfordulós polgármester-választást lehetővé tevő törvényért. A kormány nagyon jól döntött, és én támogatom ebben. Ez a helyes megválasztási módja a polgármesternek, a kétfordulós választás, hogy egy közösség szavazati joggal rendelkező polgárainak legalább fele plusz egy válassza meg azt a személyt, aki polgármestere lesz” – mondta Johannis a Cotroceni-palotában tartott sajtónyilatkozatában.

Azt is megerősítette, hogy a felelősségvállalásról szóló dokumentum rövidesen a parlament asztalára kerül. „Amint a dokumentum eljut a parlamentbe, én kérni fogom a parlamentet rendkívüli ülésszak összehívására” – tette hozzá Johannis.

Az elnök álláspontja szerint a kétfordulós polgármester-választás tervezete semmiféle jogszabályba nem ütközik, és több választási lehetőséget biztosít a szavazóknak.

Szkeptikus a bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban

Klaus Johannis úgy nyilatkozott: „meglehetősen szkeptikusan” fogadta a Szociáldemokrata Párt (PSD) arra vonatkozó bejelentését, hogy bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, miután a kabinet arról döntött, hogy felelősségvállalással fogadtatja el a kétfordulós polgármester-választás törvényét.

„Mindenki azon frissiben nyilatkozik, és mindenki kifejezi egyetértését vagy egyet nem értését. A bizalmatlansági indítvánnyal kapcsolatban őszintén szólva meglehetősen szkeptikus vagyok” – mondta johannis.

Azt is kifejtette, a kétfordulós polgármester-választás tervezete semmiféle jogszabályba nem ütközik, és több választási lehetőséget biztosít a szavazóknak.

Úgy vélekedett: sem a miniszterelnök, sem más nem garantálhatja, hogy egy esetleges bizalmatlansági indítvány átmegy-e vagy sem. „Nemlétező dologról beszélünk. Ami biztos, az a kormány felelősségvállalása” – mondta az államelnök.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások